Birkózó Eb - Szabó László ötödik

Sport, 2018.05.02

Egy már szinte megnyert mérkőzést veszített el a kötöttfogásúak 82 kilogrammos kategóriájában szereplő Szabó László, így ötödik helyen végzett az oroszországi Kaszpijszkban zajló birkózó Európa-bajnokság szerdai versenynapján.

A kedden egészen az elődöntőig menetelő, ám ott vereséget szenvedő újpesti versenyző a bolgár Daniel Alekszandrovval küzdött meg a bronzéremért, és egészen a hajráig úgy tűnt, felállhat majd a dobogóra.

A mérkőzés nem volt látványos, akciót egyáltalán nem láthatott a publikum. A két birkózó óriási erőket mozgósított ugyan, ám leginkább csak a szőnyeg közepén kínozták egymást. A küzdelem Szabónak kedvezett sokáig, a mérkőzésvezető őt látta aktívabbnak, így az első és a második szakasz közepén is ellenfelét intették. Mindez 2-0-ás előnyt jelentett a magyar számára, ám az kissé fájó volt, hogy lentről egyszer sem tudott akciót csinálni a bolgáron.

Egészen 5:30 percig semmi jel nem utalt arra, hogy az UTE kötöttfogásúja bajba kerülhet, a bolgár ugyan ekkor már nagyon ment előre, Szabó pedig sokszor volt kénytelen hátrálni, de biztosnak tűnt a siker. Viszont a hajrában már a 26 éves magyart figyelmeztette a bíró, majd 14 másodperccel a vége előtt két pontért megintette. Ezzel már Alekszandrov volt kedvező helyzetben, ráadásul a videózás után sem változtattak a bírók (2-3), így a meccset és ezzel az érmet is a bolgár nyerte meg.

"Ez nem volt két pont, egy pont, intés, nem értem" - értetlenkedett Sike András szövetségi kapitány, míg Repka Attila edző inkább Szabóra volt mérges. "Meg kellett volna állni előtte, 14 másodpercet kellett volna kibírni, ilyen nincs" - kiabálta dühösen a szakember.

Szerdán korábban Korpási Bálint (72 kg) bronzérmet nyert, később pedig Kiss Balázs lép majd szőnyegre a harmadik helyért a 97 kilósok között.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!