Birkózó-vb - Magyar vereségek a selejtezőkben

Sport, 2018.10.21

A vigaszágas Ligeti Dániel után mind a négy vasárnap bemutatkozó magyar szabadfogású, Farkas Rajmund, Asarin Roman, Nagy Mihály és Hatos Gábor is elveszítette selejtezős mérkőzését a budapesti birkózó-világbajnokság második versenynapján.

A mindössze 18 éves Farkas (57 kg) volt az első a sorban, akitől előzetesen sem lehetett azt várni, hogy kiugró eredményt ér majd el, számára a tapasztalatszerzés volt az elsődleges cél.

Farkas az Ázsia-bajnoki bronzérmes Kim Szung Von ellen lépett szőnyegre, akivel szemben nagyon bátran küzdött, s talán a reméltnél is jobb teljesítményt nyújtott. A találkozót a dél-koreai Kim végül kivitelekkel nyerte meg 6-0-ra, s a magyar tinédzser ha pontot nem is tudott elérni, de nem adta meg magát, s akciókkal is próbálkozott.

"Nekem óriási megtiszteltetés, hogy itt lehetek. Nagyon hasznos volt számomra ez a meccs a dél-koreai ellen, mert a jövőben is biztosan találkozom vele, s akkor már tudni fogom, mire számítsak" - mondta Farkas Rajmund a meccs után.

Őt a honosított Asarin Roman (65 kg) követte a szőnyegen, aki az Ázsia-bajnok Bajrang Bajranggal csapott össze. Az indiai versenyzőről gyorsan kiderült, hogy nagyszerű birkózó, aki rendre villámgyorsan indított, s remek ütemben húzta ki a lábát, ha védekezni kellett. Ugyanakkor a 21 éves Asarinra sem lehetett panasz, mert végig méltó ellenfele volt az indiainak, két szép mögékerülést is bemutatott, ám végül 9-4-re kikapott.

A nap negyedik magyarja a csapat egyik legnagyobb éremesélyese, Nagy Mihály (79 kg) volt, akinek nem igazán kedvezett a sorsolás, ugyanis a világbajnoki ezüstérmes japán Takatani Szosuke várt rá első meccsén.

Az Európa-bajnoki harmadik magyar szabadfogású nyugodtnak látszott a meccs előtt, a szőnyegen pedig nagyon elszántnak mutatkozott, ázsiai riválisa azonban végig uralta a összecsapást. Takatani az első menetben egy intéssel, majd egy mögékerüléssel 3-0-ra elhúzott, majd a második szakasz elején újra kivette Nagy lábát, s 5-0-ra növelte előnyét. A folytatásban Nagynak már muszáj volt kockázatot vállalnia, a japán pedig kiváló érzékkel védekezett és kontrázott bele akcióiba, s végül 9-0-ra nyert.

"Korábban már birkóztam vele, akkor technikai tussal nyert, ennek ellenére bíztam abban, hogy győzhetek. A felkészülés jól sikerült, jó állapotban vagyok, s a bemelegítéssel is minden rendben volt. Bánt, hogy csak ennyit sikerült elérnem, de azért még bízok a vigaszági folytatásban" - mondta Nagy Mihály.

Utolsóként Hatos Gábort, a londoni olimpia bronzérmesét szólították szőnyegre a magyarok közül. A Bp. Honvéd kiválósága hosszú kihagyás után tért idén vissza, s eredeti súlycsoportját, a 74 kilogrammot alaposan kinőve a 92 kilósok között vívta ki a szereplés jogát.

Hatosnak a kétszeres Eb-harmadik moldovai Nicolai Ceban jutott ellenfélül, aki egy fejjel magasabb nála, ráadásul a kategória erősebb versenyzői közé tartozik. Az esélyek az ellenfél győzelmét gérték, s Hatosnak nem is sikerült borítania a papírformát. Keményen küzdött ugyan, ám végül 6-0-ra kikapott.

Farkas, Asarin, Nagy és Hatos még a hétfői vigaszági folytatásban reménykedhet, melyhez az kell, hogy a legyőzőik fináléba jussanak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!