Birkózó-vb - Galambos Ramóna bronzért mérkőzhet, Korpási nyolc között

Sport, 2016.12.10

Galambos Ramóna a nyolcaddöntőben, majd a vigaszágon is győzött, így a bronzéremért léphet szőnyegre a nem olimpiai súlycsoportok birkózó-világbajnokságán a budapesti BOK (volt Syma) Csarnokban, ahol a kötöttfogású Korpási Bálint bejutott a nyolc közé a 71 kilogrammosok között.

Az 55 kilogrammos kategóriában idén Európa-bajnoki harmadik, 20 éves Galambos a 16 között kezdte meg szereplését, s a bolgár Elena Jakimcsuk nem okozott neki problémát. A találkozó három és fél percig tartott, miután Galambos fordított csípődobás után tusolta riválisát.

A nyolc között a kategória favoritja, a japán Mukajda Maju várt rá, aki korábban már legyőzte őt, s a magyarnak most sem sikerült bravúrt bemutatnia: öt lábfelszedés és mögékerülés után 10-0-ás technikai tussal diadalmaskodott az ázsiai versenyző. Mukajda aztán az elődöntőben is hasonló magabiztossággal nyert, így fináléba került, legyőzöttjei pedig a vigaszágra.

A vigaszágon Sarah Ann Hildebrandt volt Galambos Ramóna ellenfele, az amerikai alaposan ráijesztett riválisára és a magyar szurkolókra is, ugyanis a mérkőzés elején szép akció után 4-0-ás előnybe került. Galambos hátránya tetemes volt, de nem ledolgozhatatlan, s ő fokozatosan jött fel. Még a szünet előtt egy mögékerülésből 4-2-re szépített, majd a második menet elején az amerikai intése után már 4-3-volt az állás. Hildebrandt látványosan fáradt, egy perccel a vége előtt Galambos Ramóna gyönyörűen lecsavarta és mögé ment, így fordított, előnyét pedig szépen tartotta, sőt, az utolsó másodpercben elért akcióval 7-4-re győzött.

"Úgy sikerült a délelőtt, ahogy azt a sorsolás után reméltük. Elégedett vagyok, bár talán a japán ellen lehettem volna egy kicsit keményebb - mondta az MTI-nek Galambos, hozzátéve, hogy a vigaszágon az amerikai egy figyelmetlenséget kihasználva került nagy előnybe. - Utána mentem előre, és szerencsére elfáradt, nagyon boldog vagyok."

A bronzmeccsen Galambos a kazah Aijm Abdildinával csap majd össze a 18.00-kor kezdődő esti programban.

A másik két magyar közül a kötöttfogású Korpási Bálint a 71 kilósok 29 fős mezőnyében a selejtezőben kezdett, ahol nagy csatában, 4-1-re nyert a kirgiz Kajratbek Tugolbajev ellen. A nyolcaddöntőben aztán a szerb Aleksandar Maksimovic várt rá, aki a klubvilágkupa csütörtöki napján is birkózott, s már a szombati selejtezőben sem tűnt frissnek algériai riválisa ellen. A meccsen a szerb tulajdonképpen semmit sem csinált, csak zártan védekezett, az intéseket viszont nem kerülhette el, Korpási pedig összességében magabiztosan, 2-0-ra győzött, s bejutott a negyeddöntőbe.

A szabadfogású Molnár Józsefnek (61 kg) nem volt hosszú napja, mivel első meccsén, a 16 között 8-2-re kikapott a japán Arimoto Singótól, majd - a japán következő körös veresége után - kiesett.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!