Birkózó-vb - Sleisz Gabriella kikapott a nyolcaddöntőben

Sport, 2017.08.24

Sleisz Gabriella (60 kg) első meccsén technikai tussal kikapott amerikai ellenfelétől, így már csak a vigaszági folytatásban bízhat a párizsi birkózó-világbajnokságon.

A csütörtöki versenynap egyetlen magyarjának nem volt szerencséje a szerda esti sorsolásnál, mert bár a selejtezőben nem kellett szőnyegre lépnie, de a 16 között az első kiemelt, vb-ezüstérmes Allyson Mackenzie Ragant kapta ellenfélül. Sleisz ugyanakkor idén egy ukrajnai versenyen már találkozott mostani riválisával, s akkor szoros meccsen 2-1-re kapott csak ki tőle, ami némi bizakodásra adott okot.

Az első percben nem történt érdemleges esemény a meccsen, a második elején azonban Sleisz nagyon nehéz helyzetbe került, rálépett ugyanis az amerikai csípődobására, ráadásul beszorult a jobb karja ellenfele alá, aki azonnal megpróbálta tusba szorítani őt. Az ESMTK 27 éves birkózója keményen tartotta magát, közel fél percig küzdött, és sikerült kivédekeznie a veszélyes helyzetet. A felek 2-0-nál folytatták a küzdelmet, melynek első menetében Ragan még egyszer mögé került (0-4).

A szünet után Sleisz bátrabban és kezdeményezőbben lépett fel, de akcióiban nem volt veszély, Ragan pedig háromszor is le tudta őt vinni, így 5:47 percnél 10-0-s technikai tussal győzött.

"Nem nagyon tudok mit mondani. Kijevben csak 2-1-re kaptam ki tőle, s nem erre számítottam" - mondta a mérkőzést követően a magyar birkózó. - "Igazság szerint az első menetben a lenti helyzetnél már az ájulás kerülgetett, de nem akartam tussal kikapni, azt nem hagyhattam, viszont az rengeteget kivett belőlem."

Sleisz Gabriella most már csak abban reménykedhet, hogy Ragan a döntőig menetel, s így beviszi őt a vigaszágra.

(FOTÓ)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!