Birkózó Eb - Ligeti villámgyőzelemmel kezdett

Sport, 2017.05.05

Ligeti Dániel kevesebb mint másfél perc alatt győzött első mérkőzésén, s jutott a szabadfogásúak 125 kilós kategóriájának negyeddöntőjébe az újvidéki birkózó Európa-bajnokság pénteki versenynapján.

A szombathelyiek háromszoros Eb-dobogósa a szerb Pedrag Dubajic ellen kezdte meg szereplését, s a hazai sportoló tökéletes bemelegítő-partnernek bizonyult számára.

Az első fél perc semmittevését követően Dubajic próbálta összefogni ellenfelét, Ligeti azonban kicsúszott öleléséből, s mire a szerb észbe kapott, bal kezével a hóna alá nyúlt, jobbal pedig kikapta a bal lábát és a hátára vágta riválisát. A gyönyörű négypontos dobás után egy pillanatra tusveszélyes helyzetbe került a szerb, amiből sikerült kiforognia, a billentést azonban nem kerülte el. Állásból így 6-0-ról folytatódott a küzdelem, ám mindössze 20 másodpercig, a szerb ugyanis túl nagy elánnal próbálta kitolni a szőnyegről Ligetit, aki szépen összefogta, majd remek csípődobással újabb négy pontot szerzett, s 10-0-ás technikai tussal győzött.

A nők 69 kilogrammos súlycsoportjában szereplő Wilson Vanessa még egy percet sem töltött a szőnyegen, ám ő szomorúan fejezte be meccsét, miután az izraeli Ilana Kratis gyorsan lecsavarta, majd hosszú fárasztás végén tusolta.

A nap másik két magyarja közül Barka Emese (58 kg) a török Derya Bayhan, míg Gulyás Zsombor (szabadfogás 70 kg) a finn Jere Kunnas ellen kezd, egyformán a nyolc közé kerülésért.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!