Birkózó Eb - Lőrincz Viktor és Korpási Bálint döntős, Lőrincz Tamás bronzmeccsen

Sport, 2017.05.07

Lőrincz Viktor és Korpási Bálint döntőbe jutott, míg Lőrincz Tamás a bronzmérkőzésen lép szőnyegre vasárnap este az újvidéki birkózó Európa-bajnokság zárónapi helyosztóin.

A három magyar közül előbb Lőrincz Viktor, a kötöttfogás 85 kilós súlycsoportjának kétszeres világbajnoki bronzérmese küzdött meg a fináléért, méghozzá a bolgár Nyikolaj Bajrjakovval.

A korábbi meccsein összeszedetten és magabiztosan birkózó ceglédi sportoló az elődöntőben is azt hozta, amit addig. A találkozón végig ment előre, gyötörte riválisát, aki azon túl, hogy zártan közdött, s nem engedett akciót a magyarnak, nem sok mást tett. A bolgár jobbára hátrált a szőnyegen, így pedig egyszer az első, majd a második menetben is intették passzivitásért, így Lőrincz Viktor 2-0-ra győzött, s felnőtt karrierje első világversenyes fináléjára készülhet.

Korpási és Lőrincz Tamás, ahogy a negyeddöntőiket, úgy a döntőért kiírt összecsapásaikat is egy időben vívták.

Korpási, a 71 kg világbajnoki címvédője az orosz Abujazid Mancigovval csatázott. A mérkőzést végig óriási harc jellemezte, fogást képtelenek voltak találni egymáson a felek, így pedig akcióra sem nyílt lehetőségük. A szemre is roppantó fárasztó összecsapást az döntötte el, hogy javarészt Korpási diktálta az iramot, az első és a második menetben is intették az oroszt, aki az utolsó percben hiába próbált meg mindent, egy Korpási-intésen túl mást nem tudott elérni (2-1).

A BVSC versenyzője tavaly harmadik volt az Eb-n, ezúttal viszont karrierje során először az aranyért léphet majd szőnyegre.

A 66 kilóban háromszoros Eb-győztes Lőrincz Tamás nagyszerűen menetelt eddig új súlycsoportjában, a 75 kilogrammban, s a döntőhöz is nagyon közel volt. A bolgár színekben versenyző Tarek Abdelslammal kiváló mérkőzést produkált, a döntő helyzetekből azonban riválisa jött ki jobban.

Az első menetben sokáig eredmény nélkül küzdöttek egymással a birkózók, a második perc végén azonban Abdelslam szép derékra támadással összefogta Lőrinczet, s már ki is emelte, a magyar a dobásból ki tudott menekülni, a levitelt azonban nem kerülhette el. Ezzel 2-0-ás hátrányba került a ceglédiek olimpiai ezüstérmese, aki a szünet után óriási tempóra váltott. Megállás nélkül kezdeményezett, majd egy perc után gyors támadással össze tudta fogni riválisát, ám hiába tűnt úgy, hogy leviszi, Abdelslam nagyszerűen szabadult ki a szorításból, majd visszafogott és Lőrincz mögé került.

A 4-0-ás előny a mostani szabályok között szinte behozhatatlan különbség másfél perc alatt, Lőrincz Tamásnak mégis kevésen múlt a bravúr: Abdelslamot kétszer is intették passzivitásért, majd öt másodperccel a vége előtt Lőrincz berántotta riválisa karját, és megpróbált a háta mögé ugrani, a bolgár azonban nem esett be elég mélyre, így nem tudott teljesen mögé kerülni. A meccsnek végül 5-2-es bolgár siker lett a vége, miután Sike András lábhasználatot reklamált és videózást kért, ám nem járt sikerrel.

A zárónapi helyosztós program 18 órakor kezdődik.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!