Birkózó Eb - Veréb István a negyeddöntőben kikapott

Sport, 2017.05.02

Veréb István a selejtező után a nyolcaddöntőben is nyerni tudott, következő mérkőzésén viszont kikapott, ám a bronzéremig tartó vigaszágon még folytathatja szereplését az újvidéki birkózó Európa-bajnokság keddi nyitónapján.

A szabadfogásúak 86 kilogrammos kategóriájában szereplő, világ- és Európa-bajnoki bronzérmes szombathelyi sportoló a szerb Aleksandros Gosta ellen aratott technikai tus-győzelem után a 16-ban a bolgár Georgij Szredkov ellen lépett szőnyegre.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint az Eb-hetedik bolgár kissé ráijesztett a magyar táborra, ugyanis az első három perc során egy-egy kitolással és intéssel 2-0-s előnyt harcolt ki. A pihenő azonban jót tett a magyar birkózónak, aki a folytatásban előbb szépen levitte ellenfelét, később pedig ki is tolta, ráadásul Szredkovot intették is, így Veréb 4-2-es sikerrel jutott tovább.

Az elődöntőért az oroszok Eb-újonca, Dauren Kuruglijev volt a riói olimpián is szerepelt magyar ellenfele. A viadal honlapja alapján Veréb nem bírt riválisával, aki 6-2-es pontozással győzött ellene. Kuruglijev aztán az elődöntőben is diadalmaskodott, ez azt jelenti, hogy a 29 éves magyar bajnok a vigaszágon folytathatja.

Az Eb keddi nyitónapján a szabadfogásúak 86 kilós súlycsoportja mellett 57 kilogrammban, illetve a nők 48 és 63 kilós kategóriájában zajlik a küzdelem, a magyar csapatból viszont Veréb István az egyetlen induló.

Az Eb-n péntekig a szabadfogásúak és a nők küzdenek az érmekért, a hétvégén pedig a kötöttfogásúak versenyeivel zárul majd a viadal.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!