Bocskai István emlékverseny - Harcsa és Kovács is győzött az első napon

Sport, 2018.02.07

A szerdai nyitónapon a várakozásoknak megfelelően a tavalyi világbajnokságon szerepelt Harcsa Zoltán és Kovács Richárd is győzelemmel mutatkozott be Debrecenben a hagyományos Bocskai István nemzetközi ökölvívótornán.

A szerdai napot a sorsolás nyitotta meg, amelyen kiderült, hogy 22 ország 132 versenyzője lép ringbe az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban.

A számtalan mérkőzés közül hazai szempontból talán a válogatott két erősségének találkozóját előzte meg a legnagyobb várakozás. A középsúlyú (75 kg) Harcsa Andrij Tereherija személyében ukrán riválist kapott elsőre, s a reméltnél talán némileg tompábban bokszolt a magyar Európa-bajnoki bronzérmes, de így is nyerni tudott.

Az már a sorsolásnál valószínűsíthető volt, hogy a 64 kg-os súlycsoportban érdekelt Kovácsnak nem lesz problémája az első fordulóban, mivel monacói ellenfél, Hugo Micallef várt rá, akit le is győzött.

A verseny csütörtökön a negyeddöntőkkel folytatódik 15.00 órától.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!