Budapesti férfi tenisztorna - Szűcs Lajos: ez a második legnagyobb sportesemény idén Magyarországon

Sport, 2017.04.26

Szűcs Lajos, a Magyar Tenisz Szövetség elnöke szerint a budapesti férfi tenisztornát a külföldi edzők, versenyzők "komoly versenynek, jó rendezésnek tartják", az esemény pedig nemcsak keresi, hanem már meg is "találta a helyét".

"Elnökként először is köszönettel tartozok mindenkinek, aki tevékenyen részt vett abban, hogy Budapest ATP-tornát rendezhessen - mondta az MTI-nek Szűcs Lajos. - A kormány támogatása mellett a rendezői stábnak, hiszen nagyon komoly kihívásnak kellett megfelelnünk. A vizes világbajnokság után rangban, valamint a résztvevők, közreműködök létszámában ez a második legnagyobb sportesemény idén Magyarországon. A versenyzőkkel együtt összesen hétszáznyolcvan akkreditáció került kiosztásra, azt hiszem, ez mindent elmond a budapesti tenisztorna nagyságáról."

Szűcs Lajos hozzátette: olyan csapatmunka jellemzi a magyar rendezői stábot, amelyben "nincsenek előjogok", kivétel nélkül mindenki munkájára szükség van az első perctől az utolsóig.

"Ez alól még én sem lehetek kivétel. Elnökként sem dőlhetek hátra, és élvezhetem a versenyt kizárólag nézőként, mert ha olyan probléma adódik, akkor bizony kapom a telefont, és a lehető legrövidebb időn belül megoldást kell találnunk." - tette hozzá.

A sportvezető kiemelte: a külföldi játékosoktól és edzőktől kedvező visszajelzéseket kapott a budapesti tornát illetően.

"Komoly versenynek, jó rendezésnek tartják vendégeink a Hungarian Opent. Rögtön első rendezésre sikerült eljutnunk egy olyan magas szintre, amit másoknak hosszú évek szorgos munkája alatt sikerült összehozniuk. Ráadásul mindezt ideiglenes helyszínen, hiszen eredetileg a Margitszigeten szerettük volna megrendezni a tornát, amelynek viszont így csak a jövő évtől lesz meg a végleges otthona." - fogalmazott.

Az ATP hozzájárult, hogy a budapesti rendezés első évében a helyszínt illetően legyen B-terve a magyar rendezőknek. Erre aztán szükség is lett, Szűcs Lajos tájékoztatása szerint három-négy megoldást javasoltak az ATP felé, amely válaszában egyértelműsítette: csak a magyar szövetség bázisának tekinthető Nemzeti Edzés Központban lehet idén megrendezni a budapesti tornát, sehol máshol.

Bár Budapest először rendezhet 250-es ATP-tornát, Szűcs Lajos szerint az esemény nem keresi, hanem már meg is "találta a helyét".

"Hétköznap délután is vannak nézők, jó a hangulat, hétvégén pedig valószínű még jobb lesz, ugyanis nem maradt jegyünk. A magyar nézők a sportág ismert játékosai mellett a legjobb hazai teniszezőket is láthatják. Ennek természetesen utóbbiak számára is nagy a jelentősége, hiszen év közben járják a világot, többnyire külföldi tornákon szerepelnek." - hangsúlyozta, jelezve, a magyar tenisz sokat profitálhat a tornából.

"Nagyon bízunk benne, hogy a magyar játékosoknak a budapesti tornán szerzett tapasztalat, önbizalom, esetleg ranglista-pont nagy segítség lesz a karrierükben. Annak pedig még ennél is később lehet eredménye, hogy utánpótlásszinten ebből mennyit profitál a magyar tenisz, de meglátásom szerint sokat. Annál jobb kedvcsináló ugyanis aligha kell, ha egy fiatal játékos színvonalas tornán testközelből láthatja a legjobb honfitársait és a nemzetközi mezőny kiválóságait. Összességében azt lehet mondani, a lehető legjobb időben húztuk meg azt a lépést, hogy Budapest ATP-tornát rendezzen." - mondta Szűcs Lajos.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!