Budapesti női tenisztorna - Babos remek játékkal a 16 között

Sport, 2017.02.22

Az első helyen kiemelt Babos Tímea magabiztos győzelemmel jutott tovább szerdán a 250 ezer dollár (72,7 millió forint) összdíjazású budapesti női keménypályás tenisztorna első fordulójából.

A világranglistán 33. magyar játékos a nyitókörben a török Ipek Soyluval (161.) találkozott, és rögtön elvette 18 éves ellenfele adogatását. A brék szemlátomást megnyugtatta a hazai kedvencet - aki idén még nem nyert mérkőzést világranglista-pontot adó tornán egyesben -, remekül kihasználta gyorsabb szerváit és bréklabdákat hárított. Aztán 5:3-nál ismét elvette a szabadkártyás Soylu adogatását, így 41 perc elteltével szettelőnybe került (6:3).

A kiválóan szerváló Babos a második játszmát is brékkel kezdte, ám a török 2:2-re egyenlített, csakhogy ezután ismét elvesztette az adogatását. A közönség 4:1-nél már fellélegzett, 5:2-nél pedig kézzelfogható közelségben volt a továbbjutás. A magyar játékos ekkor fantasztikus fogadásokkal eldöntötte a meccset, amely 1 óra 17 percig tartott.

"A mai teniszben nehéz kötelező győzelmekről beszélni, de persze én voltam az esélyesebb. Örülök, hogy simán és jó tenisszel nyertem, és csodálatos, hogy éppen itthon szereztem meg az első idei WTA-győzelmemet" - mondta az MTI-nek boldogan Babos, hozzátéve, a tallinni Fed Kupa-tornán aratott két győzelme is sokat segített. "Az Australian Open óta jobban ment a játék, de rendre top 20-as és top 30-as ellenfelekkel találkoztam, sok döntő szettes meccs ment el, ebből tudok tanulni."

A 23 éves soproni teniszező elmondta, nyolcaddöntős ellenfeléről semmit sem tud, de edzője már feltérképezte az orosz játékost. Babosra a 16 között ugyanis a selejtezőből érkezett Anna Blinkova vár, aki 148. a WTA-rangsorban.

A folytatásban Udvardy Panna az orosz Anna Blinkova oldalán vív páros nyolcaddöntőt a negyedikként rangsorolt tajvani Hszieh Szu-vejjel és grúz Okszana Kalasnyikovával.


Eredmények:

1. forduló (a 16 közé jutásért):
Babos (1.)-Soylu (török) 6:3, 6:2

korábban:
Dodin (francia)-Gálfi 6:4, 6:4
Wickmayer (belga, 5.)-Sinikova (bolgár) 6:3, 4:6, 7:5
Witthöft (német)-Cirstea (román) 6:3, 6:2
Hromacseva (orosz)-Allertova (cseh) 6:7 (6-8), 6:3, 6:4
Falconi (amerikai)-Stefkova (cseh) 4:6, 7:5, 6:4

nyolcaddöntő:
Szasznovics (fehérorosz)-Parmentier (francia, 6.) 7:6 (7-3), 6:4

korábban:
Beck (német, 8.)-Stollár 6:2, 6:0
Safarova (cseh, 2.)-Hszieh (tajvani) 6:2, 6:1
Görges (német, 3.)-Vekic (horvát) 6:2, 6:2
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!