Budapesti női tenisztorna - Nyolcaddöntőbe jutott Stollár Fanny

Sport, 2017.02.21

Bejutott a legjobb 16 közé Stollár Fanny a 250 ezer dollár (72,7 millió forint) összdíjazású budapesti női keménypályás tenisztornán.

A magyar játékos, aki szabadkártyásként került fel a főtáblára, két szettben győzte le kedden a montenegrói Danka Kovinicet.

A világranglistán 282. Stollár egy adogatás-elnyeréssel 3-0-ra meglépett, de a rangsorban 69. ellenfele gyorsan javított, és 3-2-re felzárkózott. Csakhogy a magyar játékos megint eredményesen teniszezett Kovinic szervájánál, majd azután, hogy hozta a sajátját, ismét brékelt, ezzel 6:2-re övé lett az első szett.

A másodikban 2-2-ig mindkét fél megnyerte adogatását, majd többször elvették egymás szerváját, így jutottak el 6:6-ig, bár előtte Stollárnak három meccslabdája volt. A rövidítésben a magyar teniszező 7-4-re bizonyult jobbnak.

Ellenfele a nyolcaddöntőben a nyolcadik helyen kiemelt német Annika Beck lesz.

Párosban Bukta Ágnessel már negyeddöntős, a legjobb nyolc között Babos Tímea és a cseh Lucie Safarova első helyen rangsorolt kettősével mérkőznek majd.



Eredmények:

egyes, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
Stollár-Kovinic (montenegrói) 6:2, 7:6 (7-4)

korábban:
Görges (német, 3.)-Kontaveit (észt) 6:7 (3-7), 6:3, 6:4
Blinkova (orosz)-Broady (brit) 3:6, 6:4, 6:3
Korpatsch (német)-Rogyina (orosz) 6:3, 6:3
Szasznovics (fehérorosz)-Flipkens (belga) 4:6, 6:4, 6:1


páros, 1. forduló (a 8 közé jutásért):

--------------------------------------

korábban:
Babos, Safarova (magyar, cseh, 1.)-Cepelova, Krejcikova (szlovák, cseh) 7:5, 6:3
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!