Csaknem húsz ország játékosai Budapesten az első teqball-világkupán

Sport, 2017.06.24

A hétvégén Budapesten, az Elek Gyula Arénában rendezték meg a teqball, vagyis az asztalon játszott futball első világkupáját.

Huszár Viktor, az egyik feltaláló az esemény szombati nemzetközi sajtótájékoztatóján elmondta: a teqball hatalmasat fejlődött az elmúlt két évben.

"Közel húsz országból jöttek játékosok, jó látni, hogy ilyen gyorsan tud növekedni a sportág" - fogalmazott Huszár, aki hozzátette: az elmúlt időszakban 55 világszár labdarúgóval kerültek kapcsolatba a teqball nemzetközi népszerűsítése során.

Közülük eljött Budapestre Willam Gallas, a franciák világbajnoki ezüstérmes játékosa, aki hamar megszerette az új játékot, amely szerinte nagyon hasznos a gyorsaság, a technika, és a játékosok közötti kommunikáció szempontjából. Az olimpiai bajnok Nwanko Kanu, a nigériai válogatott, illetve az Ajax és az Arsenal korábbi csatára egyetértett vele, s hozzátette: a teqball a koordinációt és a csapatjátékot is fejleszti, vagyis összességében mindent, ami a labdarúgás alapjainak tekinthető.

George Yerolimpos főtitkár arról beszélt, hogy a Nemzetközi Teqball Szövetségnek (FITEQ) több mint 50 sportághoz hasonlóan a svájci Lausanne-ban van a székhelye, de az operatív központ a magyar fővárosban működik.

A budapesti vk szombat esti döntője előtt Szabó Tünde sportállamtitkár méltatta a teqballt és feltalálóit.

"Két magyar fiatalember mert nagyot álmodni és egy új sportágat fejlesztett ki" - mondta. Kiemelkedő eredménynek nevezte, hogy öt év munkájának gyümölcseként idén márciusban már meg is alakult a Nemzetközi Teqball Szövetség.

"Ezt tekinthetjük az első hivatalos lépésnek afelé, hogy a teqball utat nyisson a világbajnokságok, Grand Prix-k és akár az olimpia felé is" - fogalmazott az államtitkár.

A páros fináléban a romániai Lázár Zsolt, Szécsi Barna kettős az Imreh Balázs, Szepessy Róbert duót győzte le, míg egyéniben Blázsovics Ádám diadalmaskodott Szolga Máté felett.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!