Cselgáncs-vb - Tóth Krisztián a bronzért küzdhet

Sport, 2018.09.24

A 90 kilogrammos Tóth Krisztián kikapott az elődöntőben, így a bronzéremért küzdhet hétfőn az olimpiai kvalifikációs bakui cselgáncs-világbajnokságon.

A 2014-ben vb-ezüstérmes Tóthra - aki egy hónapja megnyerte a budapesti Grand Prix-t - az elődöntőben a spanyol Nikoloz Sherazadishvili várt, akit mind a négy eddigi meccsükön legyőzött. Legutóbb Budapesten találkoztak egy hónappal ezelőtt a Papp László Sportarénában rendezett GP-viadalon, s a Pénzügyőr sportolója akkor az elődöntőben bizonyult jobbnak. A georgiai születésű rivális idén aratta pályafutása eddigi legnagyobb sikerét azzal, hogy harmadik lett a tel-avivi Európa-bajnokságon.

A 24 éves Tóth úgy állt ki az elődöntőre, hogy hétfőn már négy hosszabbításos meccs volt a kezében-lábában, de egyik ellenfele sem tudott még akciót bemutatni rajta. Az Eb-ezüsttel és -bronzzal is büszkélkedő magyar két intést kapott a rendes mérkőzésidőben, amely kiegyenlített küzdelmet hozott. A hosszabbításban Sherazadishvilit is figyelmeztette a bíró, majd 2 perc 17 másodperc elteltével a spanyol megkontrázta Tóth támasztott válldobását, és egy hátsó gáncsra kapott ipponnal nyert.

A tavalyi, budapesti vb-n ötödik magyarra a bronzmérkőzésen a japán Nagaszava Kenta vár.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!