Cselgáncs Eb - Csernoviczki a bronzért küzdhet

Sport, 2017.04.20

A 48 kilogrammos Csernoviczki Éva kikapott az elődöntőben, így a bronzéremért küzdhet csütörtökön a varsói cselgáncs Európa-bajnokságon.

A londoni olimpián bronzérmes tatabányai versenyző a négy között a 16 éves Darija Bilogyiddal találkozott, aki eddig jobbára korosztályos tornákon vitézkedett. Az ifiknél világ-, a junioroknál pedig Európa-bajnok ukrán cselgáncsozó édesapja, Gennagyij még Braun Ákossal is csatázott. A magyar dzsúsósport második - és ez idáig utolsó - világbajnoka a Torwar Aréna folyosóján felidézte, hogy annak idején nagyon tartott Bilogyidtól, mivel rendkívül erős ellenfél volt.

"A 2005-ös kairói vb-n sikerült megvernem, mert olyan gyorsan pörögtek a meccsek, hogy nem volt időm megijedni tőle" - mondta az MTI-nek a Pupp Réka edzőjeként Varsóban tartózkodó paksi klasszis.

Darija igazolta a család hírnevét az elődöntőben, ugyanis rendkívül bátran és agilisan kezdett a 14 esztendővel idősebb magyar ellen. A négy perc során csak intéseket jelzett a bíró, így jöhetett az első értékelt akcióig tartó hosszabbítás. Ennek második percében a sokat kezdeményező Bilogyid válldobást indított, amely ugyan a szőnyegen kívül ért véget, de így is érvényes volt, így az elmúlt kilenc Eb-n rendre érmes Csernoviczki a bronzmeccsen folytatja szereplését.

A kétszeres Európa-bajnok magyar dzsúdós - aki tavaly ezüstéremmel tért haza a kazanyi kontinenstornáról - a harmadik helyért kiírt mérkőzésen az Eb-harmadik ukrán Marina Csernyakkal csap össze.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!