Davis Kupa - Piros kikapott, 3-2-re nyertek a csehek

Sport, 2018.09.16

Piros Zsombor három szettben kikapott Lukas Rosoltól vasárnap a Magyarország-Csehország tenisz Davis Kupa világcsoport osztályozón, ezzel a vendégek 3-2-re megnyerték a budapesti párharcot.

A világranglistán 419. magyar játékos februárban egy tét nélküli győztes meccsen mutatkozott be a válogatottban Belgiumban, majd pénteken drámai csatában, 4 óra 23 perc alatt gyűrte le a 328 hellyel előtte álló Jiri Veselyt. Vasárnap délután aztán nem kisebb feladat várt rá, mint megnyerni a párharc mindent eldöntő, ötödik meccsét a 234 hellyel magasabban jegyzett Rosol ellen.

A 18 éves magyar reménység 1:1-nél, majd 2:5-nél is elvesztette az adogatását, és már-már veszni látszott a szett, amikor összeszedte magát, és 4:5-re felzárkózott. Ekkor azonban a 33 éves ellenfél nagy küzdelemben értékesítette ötödik játszmalabdáját, és szettelőnybe került.

Ahogy két napja Vesely ellen, az Australian Open tavalyi junior bajnoka ezúttal sem tört meg, 3:1-re meglépett, csakhogy a következő négy gém a hatalmas ütésekkel operáló Rosolé lett. A 196 centis cseh azonban váratlanul "beremegett", nem tudta kiszerválni a játszmát, sőt, 6:5-nél Pirosnak volt szettlabdája - de nem élt vele. A rövidítés hallatlan izgalmakat hozott, Rosol első szettlabdájánál a magyar teniszező a vonalra ütött egy átemelést - Rosol a székbíróval együtt hosszasan tanulmányozta a nyomot -, ám a másodikat már nem tudta kivédeni.

A világranglista 26. helyén is megfordult Rosol a harmadik felvonásban rögtön elvette Piros adogatását, aki ugyan visszabrékelt, de ezt követően 5:1-es hátrányba került. Az ellenfél ekkor elpuskázta meccslabdáját, majd elvesztette a szerváját, Piros viszont a publikum éljenzése közepette hozta a sajátját, és 5:3-ra szépített. Rosol ekkor már nem bizonytalankodott, és lezárta a találkozót. A csehek 3-2-es győzelmét eredményező mérkőzés 2 óra 25 percig tartott.

"Köszönjük mindenkinek a szurkolást, ugyan nem tudtunk nyerni, de remélem, nem okoztunk csalódást" - mondta a pályán Köves Gábor szövetségi kapitány.

Piros Zsombor hozzátette, hajszálnyira voltak a győzelemtől, de mindenki a végletekig kihajtotta magát a hétvégén.

"A következőre meglesz!" - ígérte boldogan integetve a magyar tehetség.

A két ország egymás elleni örökmérlegében a csehek immár 3-1-re vezetnek. Az egyetlen magyar siker 1976-ban született Budapesten, Taróczy Balázs vezetésével.

A magyar csapat - amely 1996 után tavaly került vissza a legjobb 16 nemzetet felvonultató világcsoportba - a februári nyolcaddöntőben 3-2-re kikapott a tavaly döntős Belgiumtól, ezért kellett osztályozót játszania, elvileg a bennmaradásért. A DK-osztályozónak ezúttal azonban a 2019-es kiemelésen kívül nem volt komoly tétje, mivel a nemzetközi szövetség augusztusban radikálisan átalakította a sorozatot, és a párharcok vesztesei is szinte biztosan ott lesznek jövő februárban a világcsoport 24 csapata között.

Eredmény:

Davis Kupa, osztályozó:
Magyarország-Csehország 2-3
---------------------------
Piros Zsombor-Lukas Rosol 4:6, 6:7 (6-8), 3:6

korábban:
Valkusz Máté-Jiri Vesely 7:6 (7-4), 3:6, 2:6, 4:6


szombaton játszották:
Nagy Péter, Borsos Gábor-Lukas Rosol, Roman Jebavy 3:6, 4:6, 6:1, 6:2, 6:4

pénteken játszották:
Piros Zsombor-Jirí Vesely 3:6, 6:4, 4:6, 7:6 (7-3), 7:5
Valkusz Máté-Lukas Rosol 1:6, 2:6, 4:6
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!