Davis Kupa - Valkusz és Piros játssza az egyeseket a csehek ellen

Sport, 2018.09.12

    Budapest, 2018. szeptember 12., szerda (MTI) -  Fucsovics Márton távolmaradása és Balázs Attila sérülése miatt két fiatal, Valkusz Máté és Piros Zsombor játssza majd az egyeseket a hétvégén a tenisz David Kupa Világcsoportban maradásért sorra kerülő Magyarország-Csehország mérkőzésen.  

Fucsovics Márton a magyar szövetséggel (MTSZ) szembeni vitája miatt már korábban lemondta a szereplést a Lurdy Ház parkolójában kialakított, salakos pályán rendezendő találkozón. Balázs Attila (183. az egyéni világranglistán), aki általában a másik egyesben és párosban is szerepel, a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, hogy a jobb belső combja van meghúzódva a hajlatban, ezért nincs százszázalékos állapotban. Kifejtette: egy hosszú meccset ezért most biztosan nem tud bevállalni, sőt, a legrosszabb esetben még az is előfordulhat, hogy a nézőtérről szurkol majd csapattársainak.

Köves Gábor szövetségi kapitány úgy fogalmazott: nagy pech, hogy a nyáron elég jó formában teniszező Balázs egyesben biztosan nem fog a rendelkezésére állni. Hozzátette: egyéniben a 20 esztendős Valkusz Máté és a 18 éves Piros Zsombor kap lehetőséget, akik a juniorok között már bizonyították a tehetségüket, s nagy lehetőség a számukra, hogy a csehek ellen most hazai közönség előtt mutathatják meg, mire képesek a felnőttek között. A kapitány szerint még kérdéses, hogy a csapat további két tagja, Borsos Gábor és Nagy Péter szerepet kap-e a hétvégi mérkőzésen.

Köves úgy látja, sikerült jól felkészülniük a mérkőzésre, amelynek szerinte a magyar csapat számára van nagyobb tétje. "Ha nyernénk, jövőre kiemeltként léphetnénk pályára a Világcsoportban, s a másik tizenkét csapat közül kapnánk ellenfelet" - hangsúlyozta.

A Davis Kupa lebonyolításának átalakítása miatt még kérdéses, hogy a magyar válogatott vereség esetén is a Világcsoportban szerepelhet-e a következő kiírásban. Richter Attila főtitkár az MTI kérdésére azt mondta, szerinte ez szinte biztos, ugyanakkor a Nemzetközi Tenisz Szövetségtől (ITF) kapott írásos válasz szerint sem száz százalék.

Piros Zsombor kijelentette: "talán életünk lehetősége sajnos, hogy játszhatunk a Davis Kupában" - utalva arra, hogy a magyar csapat legerősebb összeállítása mégiscsak az lenne, ha Fucsovics és Balázs játszana. Hozzáfűzte: nagy élmény volt a számára, hogy tavasszal a belgák ellen, egy már tét nélküli mérkőzésen győzelemmel sikerült bemutatkoznia a válogatottban, s mivel a Future-versenyeken sikerült elődöntőbe és fináléba kerülnie, ezért reméli, hogy most még magasabbra tud lépni.

Valkusz Máté elmondta, bár az évet még az ezredik hely körül kezdte a világranglistán, nagy lendületet adott neki, hogy mindjárt az esztendő elején sikerült egy Future-tornát megnyernie.

A sajtótájékoztatón bejelentették, hogy a Magyar Tenisz Szövetség szerződést kötött a Dorkóval, amelynek értelmében a magyar felnőtt és korosztályos válogatottak mostantól öt éven keresztül a magyar sportmárka felszereléseit viselik. Gém Péter, a márkát négy és fél éve alapító üzletember hozzátette: ezen kívül 50 millió forint anyagi támogatásban részesítik a szövetséget, s elindítják a több vidéki állomásból álló Dorko Junior Tour sorozatot, amellyel a magyar teniszutánpótlását kívánják segíteni. A megállapodást Gém Péter, illetve Szűcs Lajos, az MTSZ elnöke írta alá.

A cseh válogatott sajtótájékoztatóján Jaroslav Navratil kapitány közölte, teljesen elégedettek a magyarországi körülményekkel, így a hotellel, a pályával, valamint az időjárással is.

"Örülök, hogy minden játékosunk egészségesen tért vissza az amerikai kemény pályás versenyekről. Szoros meccsre számítok, s az esélyeinket növeli, hogy a magyarok legjobb játékosa, Fucsovics Márton nem játszik" - fogalmazott a kapitány.

A legjobb cseh játékos, Jirí Vesely (91. a világranglistán) kifejtette: két ATP-torna után most harmadszor jár Budapesten, s a magyarok közül csak Fucsovicsot ismeri. Újságírói kérdésre elárulta, hogy a US Opent azért hagyta ki, mert még az umagi tornán ágyéksérülést szenvedett, de úgy érzi, hogy a Davis Kupa-találkozó kitűnő alkalom lesz a visszatérésre.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!