Divízió I-es jégkorong-vb - Vas János már nem játszik Kijevben

Sport, 2017.04.27

Bordarepedése miatt már nem játszik Vas János a kijevi divízió I/A jégkorong-világbajnokságon.

A csatár a csütörtök délelőtti félórás átmozgató edzést - Majzik Ernő csapatorvossal együtt - a lelátóról nézte végig. Vas az osztrákok elleni hétfői mérkőzésen sérült meg, azt a találkozót még végigjátszotta, ám a keddi, dél-koreaiakkal szembeni összecsapást kihagyta. Akkor még reménykedett benne, hogy esetleg fájdalomcsillapítókkal és speciális tapaszokkal szerepelhet a hátralévő két fordulóban.

"Túlságosan nagy a kockázat, így a lengyelek és a kazahok ellen sem játszom. Ha egy erős ütés érné a felsőtestemet, baj történhetne" - mondta Vas az MTI-nek.

Majzik Ernő hozzátette: ez túlságosan komoly sérülés, nem szabad kockáztatni. "Egy ilyen bordarepedésnek a gyógyulási ideje minimum három-négy hét" - tette hozzá.

A csapattól származó információ alapján az edzést követően derült ki, hogy bokasérülése miatt a DVTK Jegesmedvék hátvédje, Gőz Balázs nem játszhat a lengyelek ellen.

Az egy győzelemmel és két vereséggel álló magyaroknak akkor van esélyük feljutni a 16-os elitbe, ha csütörtökön a lengyeleket, pénteken pedig a kazahokat legyőzik alapjátékidőben, miközben Ausztria a dél-koreaiak és a lengyelek ellen legfeljebb két pontot gyűjt be.

Az már szerdán eldőlt, hogy a házigazda ukránok esnek ki a divízió I/B-be.


A program:

4. forduló, csütörtök:
Lengyelország-Magyarország 16.00
Koreai Köztársaság-Ausztria 19.30

5. forduló, péntek:
Magyarország-Kazahsztán 12.30
Lengyelország-Ausztria 16.00
Koreai Köztársaság-Ukrajna 19.30

Az állás: 1. Koreai Köztársaság 9 pont/3 mérkőzés, 2. Kazahsztán 8/4, 3. Ausztria 6/3, 4. Lengyelország 4/3, 5. Magyarország 3/3, 6. (és már kiesett) Ukrajna 0/4

Az első két helyezett feljut a 16-os elitbe, és a 2018-as dániai vb-n szerepelhet, míg az utolsó kiesik a divízió I/B-be.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!