Dragan Aleksic vezetőedzőként tér vissza Szolnokra

Sport, 2017.07.15

Dragan Aleksic lett a Szolnoki Olaj férfi kosárlabdacsapatának vezetőedzője.

A klub szombati közleménye kitér rá, hogy a szerb szakember korábban játékosként remekelt, majd már trénerként kétszer Magyar Kupa-győzelemig és kétszer magyar bajnoki címig, az EuroChallenge nemzetközi kupasorozatban pedig 2014-ben a négyes döntőig vezette a csapatot.

Aleksic azt követően veszi át az Olaj szakmai munkájának irányítását, hogy a klub vezetősége a héten közös megegyezéssel felbontotta a német Andreas Wagner kontraktusát, aki alig másfél hónapig volt vezetőedző.

"Az, hogy Andreas Wagner a szerződése felbontását kérte, bár a családi okait megértettük és elfogadtuk, váratlanul ért bennünket" - mondta Báder Márton, a Szolnoki Olaj klubigazgatója, hozzátéve, hogy pénteken írták alá a megállapodást Dragan Aleksiccsel a 2017/18-as bajnoki évadra.

A közlemény szerint Aleksic munkájára a klub hosszú távon is épít. Báder Márton megerősítette, hogy a piros-feketék célja nem változott: felkészült szakmai stábbal ütőképes, bajnokesélyes csapattal vágnak neki a szezonnak.

A Tisza-parti együttes a legutóbbi idényben bajnoki címvédőként csak a negyeddöntőig jutott az NB I-ben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!