El-selejtező - Gyurcsó és Holman csapata is búcsúzott

Sport, 2018.08.16

Gyurcsó Ádám és Futács Márkó csapata, a horvát Hajduk Split, valamint Holman Dávid együttese, a szlovák Slovan Bratislava is búcsúzott a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének harmadik fordulójában, csütörtökön.

A horvát csapat az első meccsen gól nélküli döntetlent játszott a román FCSB-vel, majd a bukaresti visszavágón 2-1-re kikapott. Csütörtökön Futács nem szerepelt a keretben, Gyurcsó pedig a 65. percben lépett pályára.

A pozsonyiak a párharc első találkozóján 1-1-et játszottak a Rapid Wiennel, a visszavágón pedig 4-0-ra kikaptak Bécsben. Az osztrákoknál Szántó Tamás térdsérülés miatt hiányzott a keretből, Holman pedig a cseresorból nézte végig a kudarcot.

A 48 csapatos csoportkörbe a 21 kiemelt gárda mellé a selejtező negyedik fordulójának 21 továbbjutója kerül - a találkozókat jövő héten, illetve augusztus 30-án rendezik -, valamint további hat kieső a Bajnokok Ligája-selejtező negyedik fordulójából.


Európa-liga, selejtező, 3. forduló, visszavágók:

-----------------------------------------------
Lech Poznan (lengyel)-KRC Genk (belga) 1-2 (0-2)

Továbbjutott: a Genk, kettős győzelemmel, 4-1-es összesítéssel.
NK Maribor (szlovén)-Glasgow Rangers (skót) 0-0

Tj.: a Rangers, 3-1-es összesítéssel.
FCSB (román)-Hajduk Split (horvát) 2-1 (0-0)

Tj.: az FCSB, 2-1-es összesítéssel.
Feyenoord (holland)-FK AS Trencín (szlovák) 1-1 (1-1)

Tj.: a Trencín, 5-1-es összesítéssel.
KAA Gent (belga)-SSA Jagiellonia Bialystok (lengyel) 3-1 (1-0)

Tj.: a Gent, kettős győzelemmel, 4-1-es összesítéssel.
Partizan Beograd (szerb)-FC Nordsjaelland (dán) 3-2 (3-1)

Tj.: a Partizan, kettős győzelemmel, 5-3-as összesítéssel.
Rapid Wien (osztrák)-Slovan Bratislava (szlovák) 4-0 (1-0)

Tj.: a Rapid Wien, 5-2-es összesítéssel.
Girondins Bordeaux (francia)-FK Mariupol (ukrán) 2-1 (0-0)

Tj.: a Bordeaux, 5-2-es összesítéssel.
HNK Rijeka (horvát)-Sarpsborg 08 (norvég) 0-1 (0-0)

Tj.: a Sarpsborg, 2-1-es összesítéssel.
Rosenborg FC (norvég)-Cork City (ír) 3-0 (2-0)

Tj.: a Rosenborg, 5-0-s összesítéssel.


korábban:
APOEL (ciprusi)-Hapoel Beer-Seva (izraeli) 3-1 (0-1)

Tj.: az APOEL, 5-3-as összesítéssel.
Zenit (orosz)-Dinamo Minszk (fehérorosz) 8-1 (1-0, 4-0, 4-1) - hosszabbítás után

Tj.: a Zenit, 8-5-ös összesítéssel.
FC Luzern (svájci)-Olimpiakosz Pireusz (görög) 1-3 (0-1)

Tj.: az Olimpiakosz, kettős győzelemmel, 7-1-es összesítéssel.
Makkabi Tel-Aviv (izraeli)-FC Pjunik (örmény) 2-1 (0-1)

Tj.: a Makkabi Tel-Aviv, 2-1-es összesítéssel.
Dinamo Breszt (fehérorosz)-Apollon Limasszol (ciprusi) 1-0 (0-0)

Tj.: az Apollon Limasszol, 4-1-es összesítéssel.
LASK Linz (osztrák)-Besiktas (török) 2-1 (1-0)

Tj.: a Besiktas, 2-2-es összesítéssel, idegenben szerzett góllal.
Atalanta (olasz)-Hapoel Haifa (izraeli) 2-0 (0-0)

Tj.: az Atalanta, kettős győzelemmel, 6-1-es összesítéssel.
FC Basel (svájci)-Vitesse (holland) 1-0 (1-0)

Tj.: a Basel, kettős győzelemmel, 2-0-s összesítéssel.
Bröndby IF (dán)-Spartak Zlatibor Voda (szerb) 2-1 (0-0)

Tj.: a Bröndby, kettős győzelemmel, 4-1-es összesítéssel.
F91 Dudelange (luxemburgi)-Legia Warszawa (lengyel) 2-2 (2-1)

Tj.: a Dudelange, 4-3-as összesítéssel.
HSK Zrinjski Mostar (bosnyák)-PFK Ludogorec (bolgár) 1-1 (0-1)

Tj.: a Ludogorec, 2-1-es összesítéssel.
FC Köbenhavn (dán)-CSZKA Szófia (bolgár) 2-1 (1-0)

Tj.: az FC Köbenhavn kettős győzelemmel, 4-2-es összesítéssel.
Universitatea Craiova (román)-RB Leipzig (német) 1-1 (0-1)

Tj.: az RB Leipzig 4-2-es összesítéssel.
CFR Cluj (román)-Alaskert FC (örmény) 5-0 (2-0)

Tj.: a CFR Cluj kettős győzelemmel, 7-0-s összesítéssel.
FK Kukesi (albán)-Torpedo Kutaiszi (georgiai) 2-0 (1-0)

Tj.: a Torpedo Kutaiszi 5-4-es összesítéssel.
FC Midtjylland (dán)-The New Saints (walesi) 3-1 (1-1)

Tj.: a Midtjylland kettős győzelemmel, 5-1-es összesítéssel.
Molde FK (norvég)-Hibernian FC (skót) 3-0 (1-0)

Tj.: a Molde 3-0-s összesítéssel.
FK Suduva (litván)-Spartaks Jurmala (lett) 0-0

Tj.: a Suduva 1-0-s összesítéssel.
VMFD Zalgiris (litván)-Sevilla (spanyol) 0-5 (0-3)

Tj.: a Sevilla kettős győzelemmel, 6-0-s összesítéssel.
Progrés Niedercorn (luxemburgi)-FK Ufa (orosz) 2-2 (1-0)

Tj.: az FK Ufa 4-3-as összesítéssel.
AEK Larnaca (ciprusi)-Sturm Graz (osztrák) 5-0 (1-0)

Tj.: az AEK Larnaca kettős győzelemmel, 7-0-s összesítéssel.
Helsinki JK (finn)-Olimpija Ljubljana (szlovén) 1-4 (0-1)

Tj.: az Olimpija Ljubljana kettős győzelemmel, 7-1-es összesítéssel.
Kajrat Almati (kazah)-Sigma Olomouc (cseh) 1-2 (0-1)

Tj.: a Sigma Olomouc kettős győzelemmel, 4-1-es gólkülönbséggel.


később:
Burnley (angol)-Basaksehir (török) 20.45 (az első mérkőzésen: 0-0)
Valur Reykjavík (izlandi)-Sheriff Tiraspol (moldovai) 21.00 (0-1)
SC Braga (portugál)-Zorja Luhanszk (ukrán) 21.30 (1-1)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!