Észt-magyar - Nehéz mérkőzésre számít az észt kapitány

Sport, 2018.10.14

Az észt labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya nehéz találkozóra számít a magyarok ellen hétfőn este a Nemzetek Ligájában.

Martin Reim az MTI érdeklődésére kiemelte, ugyanúgy készültek a tallinni találkozóra, mint az előző három forduló összecsapásaira, amikor a finnektől Tallinnban és Turkuban, míg a görögöktől saját közönségük előtt kaptak ki.

"Mindháromszor 1-0-ra vesztettünk. A legnagyobb gond, hogy nem tudtunk betalálni, hiszen aki nem szerez gólt, nem tud nyerni" - fejtette ki a nemzeti együttest 2016 óta irányító szakvezető.

"Újabb nehéz mérkőzés vár ránk, hiszen a magyarok csapatként jók. Nincsenek szupersztárjaik, a többiek közül nagyon kiemelkedő egyéniségeik, de vannak jó játékosaik, mint Sallai Roland" - hangsúlyozta a 47 éves kapitány, s rámutatott: amennyiben kikapnak, úgy kiesnek a C osztály 2. csoportjából, míg a magyarok ebben az esetben már nyugodtan tekinthetnek előre.

Reim futballistaként 157 találkozón lépett pályára az észteknél, ezzel vezeti a válogatott örökrangsorát. Szerepelt Budapesten 2003 novemberében, a két fél egymás elleni első hivatalos összecsapásán, amelyen az észtek - először és utoljára - legyőzték a magyar válogatottat. Az MTI érdeklődésére azt mondta, szép emlék számára az az összecsapás.

A találkozó hétfőn magyar idő szerint 20.45 órakor kezdődik a török Halis Özkahya sípjelére az A. Le Coq Arenában.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!