EURO-2016 - Lemondott az angol szövetségi kapitány

Sport, 2016.06.28

(MTI/AP) - Lemondott posztjáról Roy Hodgson, az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, miután csapata 2-1-re kikapott Izlandtól a franciaországi Európa-bajnokság hétfő esti nyolcaddöntőjében.

A 68 éves edző szerződése lejárt, miután az angolok kiestek az Európa-bajnokságról, de a közelmúltban kijelentette, hogy szívesen maradna a posztján. A nizzai mérkőzés után azonban változtatott álláspontján.

"Szerettem volna még két évig maradni, azonban gyakorlatias ember lévén tudom, hogy eredménykényszerben vagyunk. Most van itt az ideje, hogy átadjam a helyemet valaki másnak, hogy felügyelje ennek a fiatal, sikeréhes és rendkívül tehetséges játékosokból álló társaságnak a fejlődését. Fantasztikusak voltak, mindent megtettek, amit kértem tőlük" - mondta Hodgson.

Az angol szövetség (FA) vezetői hétfő esti közleményükben kifejtették: csalódottak a kiesés miatt, és támogatják Roy Hodgson döntését, vagyis elfogadják a lemondását.

Greg Dyke, az FA elnöke már korábban kijelentette, hogy a tapasztalt tréner csak akkor folytathatja a munkát, ha legalább a negyeddöntőig eljut csapatával a kontinenstornán.

Anglia százszázalékos teljesítménnyel jutott ki az Európa-bajnokságra, amelynek csoportkörében Oroszországgal 1-1-es, Szlovákiával 0-0-s döntetlent játszott, Walest pedig 2-1-re legyőzte.

Hodgson irányításával 2012 óta 56 mérkőzést játszott a válogatott, ebből 33-at megnyert és csak nyolcat veszített el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!