Európai Egyetemi Játékok - A kormány eddig csaknem 100 millió forinttal támogatta a rendezést

Sport, 2018.04.19

A magyar kormány eddig 95,5 millió forinttal támogatta a 2024-es Európai Egyetemi Játékok (EEJ) megrendezését, amelyre Miskolcon és Debrecenben kerül sor - jelentette be Kósa Lajos, a pályázati bizottság elnöke.

A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) beszámolója szerint a szervezet csütörtöki, évi rendes közgyűlésén Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter elmondta, hogy a kormány a pályázati licencdíjra 250 ezer eurót (77,5 millió forint), a pályázati feladatokra pedig 18 millió forint támogatást határozott meg.

Hangsúlyozta, a körülbelül egy hónap múlva megalakuló új kabinet várja a MEFS, a Debreceni Egyetem, a Miskolci Egyetem, Debrecen és Miskolc városa, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma együttműködésében készülő előterjesztést az előttük álló feladatokról, az előkészítési és megvalósítási költségekről, hogy megfelelő támogatást tudjon adni minden idők legsikeresebb európai egyetemi sportrendezvényének megszervezéséhez.

Kiss Ádám, a MEFS elnöke úgy fogalmazott, az 1965-ös budapesti Universiade után csaknem hatvan évvel minden idők legnagyobb multisporteseményét rendezi majd Magyarország az egyetemi sport keretei között.

Az esemény jellegzetessége, hogy nem nemzeti válogatottak, hanem intézményi színekben induló csapatok vehetnek részt rajta.

A játékok műsorán idén 13 sportág - asztalitenisz, evezés, futsal, cselgáncs, kajak-kenu, kézilabda, B33-as kosárlabda, hagyományos kosárlabda, labdarúgás, röplabda, tenisz, tollaslabda és hetes rögbi - szerepel.

A korábbiakban Córdoba (2012), Rotterdam (2014), valamint Zágráb és Fiume (Rijeka) közösen (2016) lehetett rendező, az idén a portugál Coimbrában, 2020-ban Belgrádban, 2022-ben pedig Lódzban kerül sor a sportfesztiválra.

Az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) múlt pénteken ítélte a két kelet-magyarországi városnak a 2024-es EEJ rendezését.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!