Európai kézilabdakupák - Négyes döntő a SEHA Ligában, negyeddöntő a női BL-ben - ELŐZETES

Sport, 2017.04.06

A férfi kézilabda SEHA Ligában a négyes döntőt, a női Bajnokok Ligájában pedig a negyeddöntő első mérkőzéseit rendezik pénteken és vasárnap, a Veszprém, illetve a Ferencváros és a Győr részvételével.

A Ferencváros a címvédő CSM Bucuresti otthonában szerepel a női BL-ben, péntek este. A magyar csapat dolgát nehezíti, hogy vasárnap délután még Magyar Kupa-döntőt játszott - és nyert - Kecskeméten a Győr ellen, csütörtök reggel pedig már utaznia kell a román fővárosba.

"A taktikai felkészülésre éppen annyi idő áll a rendelkezésünkre, amennyi elég. Ezen kívül semmi másra nincs időnk, az örömre, a pihenésre, az akkumulátorok visszatöltésére sem" - mondta az MTI érdeklődésére Elek Gábor vezetőedző.

Az FTC a második, a bukaresti együttes a harmadik helyen végzett a középdöntős csoportjában, de a szakvezető kifejtette, a Rosztov-Don tavalyi példája azt mutatja, nem sokat számít, kit tartanak esélyesebbnek a negyeddöntőt megelőzően:

"Az orosz csapat egyetlen pontot veszített a negyeddöntőig - azt éppen ellenünk, Budapesten -, majd a bukarestiek elleni párharcban alulmaradt. Számunkra most új fejezet kezdődik."

A Ferencváros irányítója, Kovacsics Anikó az előző szezonban háromszor is játszott a CSM Bucuresti ellen a Győr színeiben - harmadszor a hétméteresekkel elveszített budapesti döntőben -, de vélekedése szerint ez nem jelent számára előnyt a csapattársaival szemben.

"Jó néhány világklasszis játszik Bukarestben, az egész csapat tudja, kikről van szó. Mindenki ismeri őket, ebben a fázisban már mindenki képes alaposan elemezni a másikat. A kidolgozott taktika mellett a napi forma dönt majd" - nyilatkozott az irányító.

Kovacsics hozzátette, a BL-középdöntő vége felé volt egy kisebb megingásuk, de azóta felfrissültek.

"A szezonnak ez az a része, amikor tényleg csúcsformában kell lennünk, erőnlétben és lelkileg egyaránt, és szerintem a csapat nagyon rendben is van, minden szempontból. Összeszedetten és jó erővel tudtunk játszani hétvégén. A fizikális állapotunknak van egy alapja, és fejben is rendben vagyunk" - mondta.

A Győri Audi ETO KC az első csoportkörben mindkétszer legyőzte a bukarestieket, akik azonban a november elején rendezett magyarországi találkozó óta csupán egy tétmérkőzést veszítettek. Az előző idényben BL-ezüstérmes győriek vasárnap a Metz vendégei lesznek, amellyel szemben a Ferencváros mindkétszer nyert a középdöntőben.

A Mezt jelenlegi, a Győr korábbi jobbátlövője, a szlovén Ana Gros az európai szövetség honlapján kijelentette, a közelmúltban bizonyították, hogy bárkit képesek legyőzni.

"A Győr célja mindig az első hely, és nálam idén is ők a legesélyesebbek a BL megnyerésére, hiszen világklasszis játékosaik vannak. Hihetetlen lenne legyőzni őket, de szerintem ezen a két mérkőzésen bármi megtörténhet. Otthon jó eredményt kellene elérnünk, sőt szinte kötelező győznünk, hiszen Győrben rendkívül nehéz nyerni. Jó, hogy nincs veszítenivalónk, a nyomás az ellenfelünkön lesz, mi pedig kihasználhatjuk ezt" - vélekedett.

A vezetőedző Konkoly Csaba, illetve a jobbátlövő Szekerczés Luca csapata, a német TuS Metzingen szombaton a Rosztov-Dont fogadja az EHF Kupa elődöntőjének első meccsén.

A férfi SEHA Liga péntek esti elődöntőjében a címvédő Telekom Veszprém a házigazda fehérorosz Meskov Breszt csapatával találkozik, amelyben a magyar válogatott Jamali Iman is szerepel.

A klub honlapján Nagy László csapatkapitány elmondta, intenzív meccset vár, hiszen sohasem egyszerű idegenben játszani. "A Breszt elleni elődöntő nagyon nehéz lesz, a legjobb játékunkra lesz szükségünk ahhoz, hogy nyerni tudjunk. Három nagyon jó csapattal állunk szemben, de természetesen az a célunk, hogy megnyerjük a négyes döntőt. Szinte mindenki sérülésmentes, ez most a legfontosabb" - tette hozzá.

A jobbátlövő szavait támasztja alá, hogy ebben az idényben már a MOL-Pick Szeged, a Vardar Szkopje és a Rhein-Neckar Löwen is kikapott Bresztben. A SEHA Liga alapszakaszában a veszprémiek 19-16-ra győztek a fehérorosz városban.


Női Bajnokok Ligája, negyeddöntő, 1. mérkőzések:

----------------------------------------------

péntek:
CSM Bucuresti (román) - FTC-Rail Cargo Hungaria 19.00

vasárnap:
Metz (francia)-Győri Audi ETO KC 17.00


Férfi SEHA Liga, négyes döntő, Breszt:

-------------------------------------

péntek, elődöntő:
Vardar Szkopje (macedón)-PPD Zagreb (horvát) 17.30
Telekom Veszprém-Meskov Breszt (fehérorosz) 20.00

vasárnap, helyosztók:
a 3. helyért 17.30
döntő 20.00
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!