Fazekas Nándor bejelentette visszavonulását

Sport, 2020.04.01

Bejelentette visszavonulását Fazekas Nándor, 237-szeres válogatott kézilabdakapus.    

"Már régebb óta gondolkodtam a dolgon, végül januárban hoztam meg a döntést, hogy inkább átadom a helyem a fiataloknak" - nyilatkozta szerdán az M1 aktuális csatornának a 43 éves hálóőr, aki három héttel ezelőtt térdműtéten esett át.

Fazekas Nándor legnagyobb sikereit Veszprémben érte el: tízszer nyert bajnoki címet, nyolcszor pedig Magyar Kupát, 2002-ben Bajnokok Ligája-döntőt játszott az együttessel, de a Magdeburggal szemben alulmaradt. Németországban a Gummersbach csapatánál légióskodott, 2009-ben EHF Kupát nyert a gárdával. Pályafutása utolsó éveit, 2015-től Balatonfüreden töltötte. A válogatottban 1998 és 2017 között 237 mérkőzésen lépett pályára, és tagja volt a 2004-es és a 2012-es olimpián negyedik helyen végzett együtteseknek is.

"A pozitív és a negatív dolgok is mind előre vittek, hiszen utóbbiból tanulni lehet, a pozitívumok pedig még feljebb emeltek. Minden klub- és válogatott mérkőzés emlékezetes marad, persze a legnagyobb sikerek még inkább. Az életem nagy részét Veszprémben töltöttem, sose fogom elfelejteni a bajnoki és kupa sikereket" - nyilatkozta Fazekas Nándor.

Hozzátette: folyamatosan erősödik benne az érzés, hogy nincs hiányérzete a pályafutása kapcsán, hiszen sikerült elérnie azt az álmát - ami nyolc-tíz évesen fogalmazódott meg benne -, hogy válogatott legyen.

Fazekas Nándor kijelentette, nem akar és nem is tud elszakadni a kézilabdától, és bízik benne, hogy azt a tapasztalatot, amit az évek során összegyűjtött, át tudja adni a fiataloknak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!