Fed Kupa - Nyert, ezzel elődöntős a magyar válogatott

Sport, 2018.02.09

A magyar női teniszválogatott 3-0-ra nyert a horvát csapat ellen pénteken a Fed Kupa euro-afrikai zóna I-es csoportjában, a tallinni torna harmadik fordulójában, ezzel bejutott az elődöntőbe.

A sorozat honlapja szerint a magyar csapatban Gálfi Dalma (265. a világranglistán) kezdett Lea Boskovic (763.) ellen. Az első szettet megnyerte, bő egy óra után viszont egyenlő volt az állás. A fordulatos döntő játszmában Gálfi mérkőzéslabdát is hárítva győzött.

A második egyesben Stollár Fanny (209.) ellenfele Tena Lukas (320.) volt. A 19 éves magyar játékos honfitársához hasonlóan egy könnyen megnyert első szettet követően kényszerült döntő felvonásra. A harmadik játékrészben Lukas kétszer szerválhatott a győzelemért, egyszer meccslabdáig is eljutott, ám Stollár is fordított, ezzel megnyerte a csapatnak a párharcot és a csoportelsőséget is kiharcolta.

A tét nélküli párosra Jani Réka Luca és Bondár Anna állt ki Lukas és Darija Jurak ellen, s 3:2-es magyar vezetésnél az ellenfél visszalépett.

A magyar válogatott szerdán 2-1-re kikapott a svédektől, csütörtökön pedig 2-1-re verte a szlovéneket.

Juhász Gábor kapitány együttese így 2/1-es mérleggel végzett a C csoport élén, és az elődöntőben a B csoportban első - a magyar származású Johanna Kontával felálló - britekkel mérkőzik szombaton.


Eredmények:

C csoport, 3. forduló:
Magyarország-Horvátország 3-0
---------------------------
Gálfi Dalma-Lea Boskovic 6:2, 2:6, 7:5
Stollár Fanny-Tena Lukas 6:1, 3:6, 7:5
Jani Réka Luca, Bondár Anna-Darija Jurak, Lukas 3:2-nél a horvát páros feladta


A csoport végeredménye: 1. Magyarország 2 győzelem/1 vereség (6-3), 2. Horvátország 2/1 (4-5), 3. Szlovénia 1/2 (4-4), 4. Svédország 1/2 (3-5)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!