Fedettpályás atlétikai vb - Öt magyar Birminghamben - ELŐZETES

Sport, 2018.02.28

Öt magyar versenyző indul a csütörtökön kezdődő birminghami fedettpályás atlétikai világbajnokságon, közülük a súlylökő Márton Anita egyértelműen éremesélyes.

Spiriev Attila sportigazgató az esélyekről a szövetség honlapján úgy fogalmazott: Márton Anita éremért megy Angliába, Baji Balázs (60 m gát) és Krizsán Xénia (ötpróba) a legjobb nyolc közé kerülésre pályázik, a gátas Kozák Luca és Kerekes Gréta pedig a középdöntőbe jutást tűzi ki célként.

Az olimpiai bronz- és világbajnoki ezüstérmes Márton Anita az MTI-nek elmondta, a dobogós helyezés mellett szeretné megjavítani 19,33 méteres országos csúcsát is. A Békéscsabai AC versenyzője (idei legjobbja 18,87 m) kiemelte, a világranglista éllovasa, a jamaicai Thomas-Dodd (19,05 m) és a szabadtéri világbajnok kínai Kung Li-csiao mellett a lengyel Guba (18,77 m) lesz a legnagyobb ellenfele az éremért. A súlylökőknél nem rendeznek selejtezőt, a pénteki fináléban a 16 indulóból három kísérlet után a legjobb nyolc lökhet még kettőt, majd a legjobb négy marad az utolsó sorozatra.

Márton Anita az elmúlt években fantasztikus sorozatot produkált: 2014-ben bronzérmet szerzett a zürichi szabadtéri Európa-bajnokságon (19,04 m - országos csúcs), 2015-ben első lett a prágai fedettpályás Eb-n (19,23 m - ocs), s negyedik a pekingi vb-n (19,48 m - ocs). Tavaly előtt ezüstöt nyert a fedett vb-n (19,33 m - ocs) és a szabadtéri Eb-n is, majd a dobogó harmadik fokára állhatott fel a riói olimpián (19,87 m - ocs). Az elmúlt évben újabb fedett Eb-aranyat szerzett, a londoni szabadtéri vb-n pedig ezüstérmet nyert.

A tavalyi londoni vb-n 110 m gáton bronzérmes Baji Balázs szombaton kezd a 60 m gát előfutamában, ahonnan elvárható a továbbjutása. Másnap kerül sor az elődöntőre és a döntőre. Az Év sportolójának választott gátas idei 7.60 másodperces idejével 12. a nevezési listán, a mezőny erőssége és a szám kiszámíthatatlansága miatt a fináléba jutása jó eredménynek számítana.

A vb összdíjazása 2,464 millió dollár lesz, az aranyérmesek 40 ezer, a második helyezettek 20 ezer, a harmadikok 10 ezer dollárt kapnak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!