Felépült, de a rehabilitációt folytatja az ASE kosarasa

Sport, 2020.04.03

Gyorsan elfogadta a felkínált szerződéshosszabbítást Eilingsfeld János, az Atomerőmű SE válogatott kosárlabdázója, aki hat hónapos rehabilitáció után mostanában térhetett volna vissza a pályára.

Gerincsérve miatt a 29 éves erőcsatár igazából el se tudta kezdeni az idényre a felkészülést, majd az ősz elején megműtötték.

"Semennyit sem gondolkodtam az ajánlaton. A klub maximálisan mellettem állt végig, a sérülés alatt is mindent megtett, segített a rehabilitációban, többek között profi gyógytornászt biztosított számomra, amiért nagyon hálás vagyok" - nyilatkozott az M1 aktuális csatornának.

A bajnokságban nem lépett pályára, erre most nyílott volna lehetősége, a koronavírus-járvány miatt azonban március közepén törölték a szezont.

"Március elsején engedélyt kaptam az ugrásra és a futásra, április elsejéig szép lassan vissza tudtam volna építeni a kosárlabdamozgásokat. Mivel eltörölték a bajnokságot, amivel abszolút egyetértek, kicsit visszaveszek a lendületből, lassan fokozatosan építem fel magam, mert nagyon sok idő van. Az eddig hat hónapos rehabilitáció most folytatódik" - mondta a játékos, akinek az ágyéki gerincszakaszon négy-öt csigolyájánál mutattak ki porckorong problémát.

"Nagyon nehéz volt mentálisan ez az időszak, de a feleségem és a kislányom mindig át tudtak lendíteni a holtpontokon. Mentálisan eddig is erős voltam, ez az időszak azonban még erősebbé tett. Sokkal nehezebb feladatokat kellett elvégeznem, ez megerősített abban, hogy ne adjam fel. Elsősorban koncentrációban fejlődtem nagyot" - tette hozzá.

A bajnokság lefújásakor az ASE a harmadik helyen állt, és Eilingsfeld szerint a rájátszásban is az első négy közé került volna. Mint mondta, úgy tudja, hogy az együttes vezetősége igyekszik együtt tartani a magyar magot és külföldről is jó játékosokat tervez szerződtetni. Így bízik benne, hogy a következő idényben is meg tudják tartani élcsoportos pozíciójukat és talán még előre is lépnek, ő pedig egészségesen tudja segíteni csapatát, ahogy korábban is tette.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!