Férfi kosárlabda NB I - A Szolnok hazai győzelemmel kezdte a döntőt

Sport, 2018.06.10

A Szolnok hazai pályán legyőzte a Szombathelyt vasárnap a férfi kosárlabda NB I döntőjének első mérkőzésén.

A Falco helyzetét nehezítette, hogy az Alba Fehérvár elleni elődöntőben ujjtörés miatt elvesztette Darrin Govenst, így az amerikai születésű játékos számára véget ért az idény, és kérdéses, hogy egy hónap múlva a magyar válogatott világbajnoki selejtezőin rendelkezésre állhat-e. A szombathelyiek ellen szólt az is, hogy csütörtökön még az elődöntő ötödik meccsén csatáztak a fehérváriakkal, míg az Olaj egy hete pihent, miután sima 3-0-lal verte a Körmendet.

Az alapszakasz- és Magyar Kupa-győztes Szolnok százszázalékos mérleggel büszkélkedhetett a rájátszásban, mivel az Atomerőműt és a Körmendet is 3-0-ra győzte le. A Falco ugyanakkor a negyeddöntőben 3-1-et játszott a ZTE-vel, majd 3-2-vel lépett túl az Albán.

A vasiak ötödször jutottak el a végjátékig, s egyetlen aranyérmüket 2008-ban szerezték meg. A Tisza-partiak ugyanakkor már a nyolcadik bajnoki elsőségükre hajtanak.

A vasárnapi nyitány első negyede a Quincy Ford vezette házigazdáké lett, ám a Falco ledolgozta 12 pontos hátrányát, és elsősorban a válogatott Perl Zoltánnak köszönhetően felzárkózott. A nagyszünetben 40-38 volt az állás.

Térfélcsere után öt ponttal elhúzott a mindössze hét embert mozgató Szombathely, de három perccel később már ismét a védekezésben feljavuló Olaj vezetett, s az utolsó negyed 60-53-ról indult. A horvát Luksa Andric kosarával 11, majd 16 pontra nőtt a különbség, s innen már a sok labdát eladó Falco csak négy pontra tudott visszajönni.

Az egyik fél harmadik sikeréig tartó finálé második mérkőzésére kedden kerül sor Szombathelyen.

Eredmény, döntő, 1. mérkőzés:
Szolnoki Olaj - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 82-76 (20-13, 20-25, 20-15, 22-23)
------------------------------------------------------------------------------------

legjobb dobók: Andric 17, Milosevic 14, Perry 14, Ford 12, Browning 12, illetve Perl 21, Norfleet 16, Váradi 12, Taylor 12


később:

a 3. helyért, 1. mérkőzés: Alba Fehérvár-Egis Körmend 18.00
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!