Férfi kosárlabda NB I - A Szombathely lesz a Szolnok ellenfele a döntőben

Sport, 2018.06.07

A Szombathely hazai pályán legyőzte csütörtökön a címvédő Alba Fehérvárt a férfi kosárlabda NB I elődöntőjének ötödik, utolsó mérkőzésén, ezzel 3-2-es összesítéssel megnyerte a párharcot, így készülhet a Szolnok elleni fináléra.

A Falco helyzetét nehezítette, hogy az előző találkozón ujjtörés miatt elvesztette Darrin Govenst, így az amerikai születésű játékos számára véget ért az idény, és kérdéses, hogy egy hónap múlva a magyar válogatott világbajnoki selejtezőin rendelkezésre állhat-e. A szombathelyiek mellett szólt ugyanakkor, hogy a párharc eddigi meccseit rendre a hazai gárda nyerte.

Az ötödik felvonásban a kiválóan lepattanózó vasiak 11-4-gyel kezdtek, főként a montenegrói Milos Borisov révén. A fehérváriakat irányító Dzunics Braniszlav 20-12-nél időt kért, de a különbség a második negyedben sem csökkent, sőt, a 13. percben már 30-18 állt az eredményjelzőn. Bő két és fél percen át 33-21-re vezetett a Falco, a vendégek perc hat alatt mindössze öt pontot hoztak össze, és az első félidőben 12 kísérletből csak két triplát értékesítettek. A nagyszünetben 40-29 volt az állás.

Fordulás után Keller Ákos hármasával nyolc pontra feljött az Alba, amely négy perc alatt annyi pontot szerzett, amennyit előtte az egész második játékrészben. A fehérváriak ötpontos hátrányban már "látótávolságban" voltak, ám a válogatott Perl Zoltán remeklésének köszönhetően az utolsó szakasz 56-44-ről indult. Srecko Sekulovic együttese négy és fél percig nem talált a gyűrűbe, 56-50-nél ismét nyílttá vált a csata. Az amerikai Julian Norfleet sorsdöntő triplát, duplát és büntetőt dobott, így az előző meccsen 112 pontot szóró címvédő a hajrában már csak hat pontra tudott visszakapaszkodni. A találkozó legjobbja Norfleet lett 22 ponttal.

A Szombathely mellett a másik ágról az alapszakasz- és Magyar Kupa-győztes Szolnoki Olaj jutott a fináléba, amely vasárnap kezdődik Szolnokon. Az Alba a Körmenddel küzd meg a bronzéremért.


Eredmény, elődöntő, 5. mérkőzés:
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - Alba Fehérvár 76-69 (24-16, 16-13, 16-15, 20-25)

A párharc végeredménye: 3-2 a Szombathely javára.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!