Férfi röplabda Európa Liga - Telt ház várja a magyar válogatottat Kazincbarcikán

Sport, 2018.05.29

Várhatóan telt ház előtt léphet pályára szerdán a Don Bosco Sportközpontban a magyar férfi röplabda-válogatott, amely a horvátok ellen folytatja szereplését az Európa Liga ezüst divíziójában.

A keddi, kazincbarcikai sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a magyar csapat - amely az első három fordulóban kétszer 3-0-s, egyszer 3-1-es vereséget szenvedett - számára "kötelező" a győzelem, mert csak így őrizheti meg esélyét a továbbjutásra.

"Rengeteg a fiatal játékos a keretben, de védekezésben és támadásban is láttam már pozitív jeleket. Jó úton járunk" - jelentette ki Bogdan Tamase, a magyarok román szövetségi kapitánya.

Hozzátette, a rossz EL-kezdés miatt sajnálja a szurkolókat, de miattuk is mindent megtesznek majd a horvátok ellen.

"Ez még mindig a tesztelés időszaka számunkra, a csúcsformát augusztusra, az Eb-selejtezőre időzítjük" - fogalmazott a Kazincbarcikában játszó Blázsovics Péter.

Kárpáti László, a barcikai klub elnöke elmondta, örülnek, hogy a válogatott - most először - az ő városukban játszik.

"Biztos vagyok abban, hogy telt ház és nagyszerű hangulat várja majd a csapatokat" - tette hozzá.

A Magyarország-Horvátország találkozó szerdán 18.30-kor kezdődik. A mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.


A további program:

------------------
május 30., 18.30: Magyarország-Horvátország, Kazincbarcika
június 2., 19.00: Albánia-Magyarország, Tirana
június 6., 16.00: Magyarország-Fehéroroszország, Érd


A csoport állása: 1. Horvátország 9 pont, 2. Fehéroroszország 6, 3. Albánia 3, 4. Magyarország 0

A szkopjei négyes döntőbe a csoport első két helyezettje jut.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!