Férfi röplabda Extraliga - A Pénzügyőr az állandóságban, a többiek az újdonság varázsában bíznak - ELŐZETES

Sport, 2020.09.17

A Debrecen kaposvári, valamint a Dunaferr fővárosi vendégjátékával pénteken veszi kezdetét a férfi röplabda országos bajnokság, melyben a mostani idénytől kezdődően Extraligára és NB I-re tagozódik a mezőny.

Ezzel a nőknél korábban sikerrel bevezetett rendszert vette át a férfibajnokság is, az elitcsoportban hét együttes mérkőzik meg a bajnoki címért és a dobogós helyezésekért.

Az előző, koronavírus-járvány miatt idő előtt véget ért szezonhoz képest a Magyar Kupa-címvédő Pénzügyőr - amely élen állt az alapszakaszban, amikor félbeszakadt a bajnokság - keretében szinte semmi változás nem történt, így Jókay Zoltán vezetőedző minden meghatározó röplabdázójára számíthat a sikercsapatból.

"Az előző, csonka-furcsa befejezés után azt kértem a vezetőktől, hogy ha lehet, tartsuk egyben a csapatot úgy, ahogy van. A nyár nagyon nem úgy indult, hogy ez lehetséges, minket is elért a vírus miatti gazdasági zutty, de a felkészülés kezdetére összeállt úgy a büdzsénk, hogy végül nem csak magyarokban kellett gondolkodnunk" - mondta az MTI-nek a korábban a Vasas női együttesével sikert sikerre halmozó szakember, akinek edzői pályafutásából már csak a férfi bajnoki aranyérem hiányzik.

Hozzátette, nem lehet más céljuk, mint ezúttal is a legjobbak közé tartozni, szerinte négy-öt csapat lehet harcban a dobogóért.

"A felkészülési mérkőzéseken még voltak kisebb hibáink, de jó úton járunk, amikorra kell, készen fogunk állni" - jelentette ki a szakember, aki szerint fontos tényező lehet, hogy játékosai összeszokottabbak a többi csapat röplabdázóinál.

A tavasszal Challenge Kupa-negyeddöntős fővárosi együttes a mostani idényben inkább a játékoskeret megtartására fordította anyagi lehetőségeit, így a nemzetközi kupaporondon nem indul.

Nem úgy a legnagyobb kihívó Fino Kaposvár, amely jövő héten a Bajnokok Ligája selejtezőjében is szerepel. Az argentin Ruben Wolochin edzette somogyiak magyar válogatott feladója, Keen Cameron az MTI érdeklődésére elmondta, Kaposváron minden évben elvárás a bajnoki és kupaarany, így most sem lehet más céljuk, mint ezek elhódítása.

"Több magyar csapattal is találkoztunk a felkészülési időszakban, én is azt gondolom, négy-öt együttes lesz majd ott a közvetlen élmezőnyben. Kiegyenlített bajnokságra számítok" - jelentette ki Keen.

A hosszú kihagyásról és a klub új idegenlégiósairól azt mondta, ő személy szerint nagyon várta az alapozást, amely hosszú, de jól felépített volt, fokozatosan szoktatta őket vissza Wolochin a röplabdához.

"A csapatkohézióval soha nem volt baj Kaposváron, most sincs, a légiósok remekül beilleszkedtek. Bízom abban, hogy a DEAC elleni nyitányon egy önbizalomnövelő sikerrel tudunk kezdeni" - fogalmazott a feladó.

Az előző évek meghatározó együttesei közül a - győztes nélküli előző idény miatt - címvédőnek tekinthető Kazincbarcika idén csak két idegenlégióst foglalkoztat, így egyelőre a kimondott célok is szerényebbek: az újonc vezetőedző, Toronyai Miklós elmondta, büszke arra, hogy a 12 fős játékoskeretből nyolcan is saját nevelésű röplabdázók.

"A fiatalokra építünk most, így nem elvárás, hogy a bajnoki aranyéremért legyünk harcban. Ugyanakkor nem véletlenül bízunk a játékosainkban, meglátjuk, mire lesz elég a beléjük fektetett munka és bizalom" - fogalmazott az MTI érdeklődésére Toronyai.

Az előző idényben kupadöntős Kecskemét az 50-szeres válogatott feladó Kaszap Tamás mellett idegenlégiósokkal erősített, míg a MAFC három bolgár játékossal próbál meg bekerülni az elődöntőbe.

A DEAC-nál a korábbi évek receptjét alkalmazzák, azaz a rutinos, sokszoros válogatott Tóth András és Bagics Balázs köré magyarokból álló együttest építettek, míg az ezúttal két légióst is igazoló Dunaferrnél a korosztályos magyar válogatott fiatalok mellett továbbra is számíthat Mészáros Dömötörre Tomanóczy Tibor vezetőedző: a 44. életévét októberben betöltő, 81-szeres válogatott ütőjátékos - aki korábban a többi között az olasz és az orosz élvonalban is szerepelt - vállalt még egy szezont a dunaújvárosiaknál.

A bajnokság alapszakaszában a csapatok három kört játszanak, az éremcsatába a legjobb négy együttes jut, a maradék három együttes a következő szezonbeli Extraliga-tagságért harcol majd az NB I alapszakaszának első három helyezettjével.


A férfi Extraliga 1. fordulójában:

péntek:
MAFC-BME - Dunaferr SE, Folyondár utca 18.00
Fino Kaposvár-Debreceni EAC 18.00


Az Extraliga csapatai:
DEAC, Dunaferr SE, Fino Kaposvár, Kecskeméti RC, LV Sport Pénzügyőr SE, MAFC-BME, Vegyész RC Kazincbarcika
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!