Férfi röplabda Extraliga - Nagy Péter vezetőedző hosszabbított a MAFC csapatánál

Sport, 2020.03.05

A következő szezonban is a játékosként Bajnokok Ligája-győztes ifjabb Nagy Péter irányítja a MAFC-BME férfi röplabdacsapatát.

A fővárosi klub a hír csütörtöki bejelentésekor hangsúlyozta: a vezetőség elégedett a szakember által a mostani idényben végzett munkával, ezért kezdeményezték szerződése meghosszabbítását.

Nagy Péter elmondta, első vezetőedzői évében jó tapasztalatokat szerzett a MAFC-nál, így "nem volt kérdés számára", hogy további egy évre aláír.

A budapesti együttes jelenleg hatodik az Extraligában, vasárnap az elődöntőbe jutás szempontjából fontos mérkőzést játszik a három ponttal előtte álló, negyedik Kecskeméttel.

Az éppen kecskeméti származású Nagy Péter 2004-ben szerződött a német Friedrichshafenhez, amellyel 2007-ben első és máig egyetlen magyarként Bajnokok Ligája-címet szerzett. A feladóátló poszton szerepelt röplabdázó ezt követően Olaszországban, Romániában és Ausztriában játszott, majd 2017 és 2019 között két szezont Kaposváron szerepelt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!