Férfi röplabda Magyar Kupa - Története során először nyert a Pénzügyőr

Sport, 2020.02.28

A Pénzügyőr nyerte a férfi röplabda Magyar Kupát, mivel a pénteki fináléban 3-2-re legyőzte a házigazda Kecskemét csapatát.

A PSE története első aranyérmét szerezte, korábban a bajnokságban és az MK-ban is két-két ezüstéremig jutott.

A fővárosiakat irányító Jókay Zoltán korábban a Vasas női csapatával nyolc kupagyőzelmet aratott, így Botos Ferenc, Nyári Sándor és Sasa Nedeljkovic után a negyedik olyan edző lett, aki férfi és női vonalon is MK-t nyert.


Magyar Kupa, döntő:
Pénzügyőr SE-HÉP Kecskeméti RC 3-2 (13, -23, -21, 18, 15)
---------------------------------------------------------
a legeredményesebb játékosok: Reffatti 27, Kiss D. 12 pont, illetve Pesti 22, Qepa 13


korábban, a 3. helyért:
Fino Kaposvár-Vegyész RC Kazincbarcika 3-1 (-15, 18, 21, 15)


A találkozó kezdetére majdnem megtelt a Messzi István Sportcsarnok, azaz mintegy kétezer néző követte figyelemmel a helyszínen a mérkőzést. A magyar sorozatokban ebben az idényben még veretlen Pénzügyőr története első Magyar Kupa-diadalára készült, ugyanis 2017-ben és tavaly "csak" az ezüstéremig jutott. Ezzel szemben a négyszeres első és házigazda Kecskemét szerette volna otthon tartani a tavaly megszerzett serleget.

A PSE kedden még ötjátszmás csatát vívott a Challenge Kupa negyeddöntőjében, ugyanakkor Jókay Zoltán, a fővárosiak vezetőedzője a találkozó előtt kijelentette, a fáradtsággal nincsen problémájuk, felkészülten várják az összecsapást.

A túloldalon Dávid Zoltán vezetőedző a hétvégi Kaposvár elleni bajnoki mérkőzésen több játékosának is pihenőt adott, ezzel is már a pénteki fináléra készülve.

Az első játszmát így is kezdettől fogva a vendégek uralták, a brazil William Reffatti és Kovács Zoltán hiba nélkül röplabdázott, vezérletükkel villámgyorsan került előnybe a minden játékelemben jobban teljesítő PSE.

A második szettre összekapta magát az alföldi együttes, sokkal hatékonyabban röplabdázott, mint korábban, így a játékrész derekáig vezetett. Ekkor újított a fővárosi csapat, ismét átvette a játék irányítását, ám 19-19-nél elveszítette Kovács Zoltánt: a feladóátló bokája egy rossz földet érésnél aláfordult, a mentősök a vállukon kísérték az öltözőbe. A PSE ennek ellenére 23-21-re is vezetett, de végül a Kecskemét egyenlített.

A harmadik etapra szárnyakat kapott a házigazda, Dávid Zoltán tanítványainak szinte minden labda "jól pattant", és az egyre inkább extázisba kerülő vezetőedző lelkesedése játékosaira is átragadt. A PSE ugyan becsülettel küzdött, de szűk másfél óra elteltével a támadásait hatékonyabban befejező Kecskemétnél volt az előny.

A negyedik felvonást a Pénzügyőr kezdte jobban, a Kovács helyén játszó Tordai Ábel elkapta a fonalat, csapattársai pedig a korábbinál sokkal jobban blokkoltak és nyitottak. Mindkét fél egyre inkább a másik csapattal és a játékvezetői ítéletekkel foglalkozott, mint a játékkal, ennek eredményeként a találkozót vezető Mezőffy Zsolt Jókaynak és a kecskeméti Pesti Marcellnek is piros lapot adott, ami egy-egy pontos büntetést jelentett mindkét csapatnak. Az ekkor már közel tízpontos előnyben lévő fővárosiakat ez sem zökkentette ki, így közel két óra után következhetett a rövidített játszma.

Ebben kitartott a PSE lendülete, a térfélcserénél három ponttal vezettek a fővárosiak (8-5). A mérkőzés hajrája is ugyanilyen különbségről indult, de a Kecskemét 12-11-nél egy pontra megközelítette riválisát. A következő két pontot a Pénzügyőr szerezte, három mérkőzéslabdája azonban kihasználatlanul maradt. A negyediket is hárította a nagyot küzdő Kecskemét, de Reffatti az ötödiknél nem hibázott, így a fővárosiak ünnepelhettek a 135 perces találkozó végén.

A mérkőzés legeredményesebb játékosa Reffatti volt 27 ponttal, az alföldieknél Pesti 22-ig jutott.

"Óriási csapatom van! Másfél szett ráment arra, hogy megtaláljuk, hogyan tudjuk helyettesíteni Kovács Zoltánt, de Tordai Ábel aztán remekül megoldotta a feladatot" - mondta az MTI-nek a lefújás után Jókay Zoltán.

A szakember kiemelte, a nemzetközi mezőnyben vívott hasonló hőfokú mérkőzések nagyban hozzájárultak a mostani sikerükhöz.

"Vannak a csapatomban nyerő típusú röplabdázók, nekik volt köszönhető, hogy felénk billent ma a mérleg nyelve. Szívvel, lélekkel játszottunk, csapatként küzdöttünk, nekem ez a legfontosabb" - tette hozzá Jókay.

A mérkőzés egyik hőse, Tordai Ábel azt mondta, nem igazán gondolkozott a tét nagyságán, amikor becserélte őt a vezetőedző, próbálta csinálni a dolgát, és bár nem kapott sok labdát, örül, hogy hiba nélkül lehozta az összecsapást.

A kecskemétieket irányító Dávid Zoltán arra a kérdésre, hogy mi hiányzott a győzelemhez, úgy felelt: az a hat-hét hónap, amikor a játékosai nem hallgatnak rá.

"Nem elég egyszer megszakadnunk, mert hiába játszunk egy mérkőzésen jól, nem biztos, hogy azt meg fogjuk kapni. Maximálisan gratulálok a Pénzügyőrnek, megérdemelten nyertek, ugyanis ha mi nem tudjuk kihasználni Kovács Zoltán kiesését, nem érdemlünk győzelmet" - mondta az MTI-nek a szakember, aki szerint csapata sok hibával, fejben sok hullámvölggyel röplabdázott. "Hiába vannak extra megoldásaink, ha az alapjátékunk nem működik végig."
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!