Férfi vízilabda BL - Zalánki: ez karrierem egyik legnagyobb győzelme

Sport, 2023.06.04

Zalánki Gergő, a Pro Recco magyar válogatott vízilabdázója karrierje egyik legnagyobb győzelmeként élte meg szombat este a Novi Beograd elleni Bajnokok Ligája-sikert, amivel az olasz sztárcsapat címét megvédve sorozatban harmadszor diadalmaskodott.

Férfi vízilabda BL döntő - Novi Beograd - Pro Recco "A tavalyi a döntő is nagy öröm volt, de ahogy ezt az egész meccset lejátszottuk, ahogyan küzdöttünk a négyperces alatt, egy nagyobb győzelemnek élem meg. Ez karrierem egyik legnagyobb győzelme, fantasztikus, hogy ilyen jól és kontrolláltan tudtunk lehozni egy ilyen komoly meccset" - nyilatkozta az MTI-nek a belgrádi nyolcas döntő fináléját követően Zalánki. A sportoló egy évvel ezelőtt a döntőben ugyancsak a Novi Beograd ellen ötször volt eredményes és ő dobta be a győztes ötméterest, a mostani találkozón pedig négy remek gólt szerzett.

A 28 éves balkezes elmondta, hogy a találkozó kulcsa az a négy perc volt, amikor végig eggyel kevesebben voltak a vízben, miután Gonzalo Echeniquét brutalitás miatt kiállították.

"Sok mindent gyakoroltunk év közben, de azt nem, hogy öt a hatba hogyan támadjunk, ehhez képest egész jól sikerült, és ezt egyéni kvalitásból megoldottuk. Amikor védekeztünk, a Novi Beograd kicsit megzavarodott ebben a periódusban, pedig ezt leszámítva az egész meccsen nagyon jól működött az emberelőnyük. Ezután már magabiztosan tartottuk az előnyünket" - mondta Zalánki, akinek jövőre jár le a szerződése, de már mindkét fél kinyilvánította szándékát a folytatásról.

"Azt hiszem, ezzel jó tárgyaló pozícióban leszek" - fogalmazott viccesen a magyar klasszis, aki tíz nap múlva csatlakozik a világbajnokságra készülő magyar válogatotthoz, de addig még Olaszországban egy költözés is vár rá.

A Recco "tiszteletbeli magyarja", az ausztrál Aaron Younger sorozatban a negyedszer, összességében ötödször nyerte meg a Bajnokok Ligáját. A 32 éves játékos - aki Magyarországon Szegeden, Szolnokon és a Ferencvárosban is játszott, utóbbi kettővel BL-t is nyert és a felesége is magyar - az M4 Sportnak elmondta, elképesztő érzés, hogy sorozatban aratja a diadalokat, az utóbbi hármat pedig ugyanazokkal a csapattársakkal.

"Hamar be kellene fejeznem, mert innen már csak lefelé vezethet a pályafutásom. Viccet félretéve, szerencsés vagyok, hogy ilyen játékosokkal játszhattam és ilyen csapatokban, ez kiváltság. Lehet, a csúcson kéne abbahagynom." - mondta Younger.
(MTI)

Galériánk

Férfi vízilabda BL döntő - Novi Beograd - Pro Recco Férfi vízilabda BL döntő - Novi Beograd - Pro Recco Férfi vízilabda BL döntő - Novi Beograd - Pro Recco
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!