Férfi kézilabda Eb - Spanyolország először a kontinens trónján

Sport, 2018.01.28

Spanyolország nyerte meg a férfi kézilabda Európa-bajnokságot, miután vasárnap a zágrábi döntőben hat góllal legyőzte Svédországot.

A mérkőzés elején a svédek irányítottak, a 12. percben már három góllal (7-4) vezettek, előnyükből két gól maradt meg a szünetre (14-12). A második felvonás elején a spanyolok gyorsan fordítottak (34. perc, 15-14), utána pedig fokozatosan őrölték fel riválisukat, és már végig náluk volt a vezetés. A svédek egyre kisebb ellenállást tanúsítottak, a hajrát pedig úgy kezdték a csapatok, hogy nem maradt nyitott kérdés (52. perc, 25-17).

A spanyolok hetedik Eb-érmüket szerezték, de az első aranyat. Ötödik alkalommal jutottak be a döntőbe, eddig négyszer veszítettek, 1998-ban éppen Svédország ellen.

A svédek a sportág első öt Európa-bajnoksága közül négyet megnyertek, de 2002 után most jutottak el először a döntőig.

A finálé egyben világbajnoki selejtező is volt, a győztes spanyolok kijutottak a jövő januári, német-dán közös rendezésű vb-re. A vesztes svédeknek júniusban selejtezőt kell játszaniuk Hollandiával.

Az Eb legértékesebb játékosa (MVP) a svéd Jim Gottfridsson lett.


Eredmények:

döntő:
Spanyolország-Svédország 29-23 (12-14)


korábban:

a 3. helyért:
Franciaország-Dánia 32-29 (17-14)


A magyar válogatott a 14. helyen zárta a kontinenstornát, miután előbb az olimpiai bajnok Dániától 32-25-re, majd Spanyolországtól 27-25-re, végül Csehországtól 33-27-re kikapott a varasdi D csoportban.


Az Eb All Star-csapata:
kapus: Vincent Gerard (francia)
balszélső: Manuel Strlek (horvát)
balátlövő: Mikkel Hansen (dán)
irányító: Sander Sagosen (norvég)
beálló: Jesper Nielsen (svéd)
jobbátlövő: Alex Dujshebaev (spanyol)
jobbszélső: Ferran Sole (spanyol)
védő: Jakov Gojun (horvát)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!