Férfi kosárlabda MK - A Fehérvár a címe megvédéséért lép parkettre

Sport, 2018.02.15

Péntektől vasárnapig Debrecenben rendezik meg a férfi kosárlabda Magyar Kupa nyolcas döntőjét, amelyben az Alba Fehérvár szerepel címvédőként.

Az immár hagyományos lebonyolítási forma szerint a bajnokság alapszakaszának első körében az első nyolc helyen végzett együttes küzdhet meg a kupáért.

Az egyik legnagyobb esélyes a címvédő székesfehérvári gárda, de az NB I tabellája azt mutatja, hogy nagyon szoros csatára van kilátás szinte valamennyi mérkőzésen. A trónfosztásra a bajnoki éllovas Szolnoknak, a második Körmendnek és a harmadik Falcónak is jó esélye van.

A legkiélezettebb negyeddöntő - az esélyek alapján - ráadásul éppen az Alba Fehérvárra vár, hiszen a körmendiekkel kell megküzdenie a négy közé kerülésért.

A program szerint pénteken a negyeddöntőket, szombaton az elődöntőket, vasárnap délután a bronzmérkőzést és a döntőt rendezik meg a Főnix Csarnokban.


Zsíros Tibor Férfi Magyar Kupa, Debrecen:

-----------------------------------------

péntek:

negyeddöntő:
Pécsi VSK-VEOLIA - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 13.00
Zalakerámia ZTE KK-Atomerőmű SE 15.30
Alba Fehérvár-Egis Körmend 18.00
KTE-Duna Aszfalt - Szolnoki Olaj KK 20.30

szombat:
elődöntő: 15.30 és 18.00

vasárnap:
a 3. helyért: 15.00
döntő: 17.30
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!