Finn-magyar - Rossi szerint sokat hibázott a csapat, de pozitívumokat is látott

Sport, 2018.09.08

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint sok hibával futballozott csapata szombat este a finnek otthonában 1-0-ra elveszített Nemzetek Ligája-találkozón.

"Természetesen mint minden magyar, különösképpen azok a szurkolók, akik elkísérték a csapatot, csalódottak vagyunk. Nagyon szerettük volna győzelemmel kezdeni a sorozatot, az első tizenöt percben két labdát is elveszítettünk a pálya közepén, az egyikből gólt is kaptunk. Mit sem ér az a sok helyzet, ha a befejezéseknél pontatlanok vagyunk" - nyilatkozta Marco Rossi a találkozót követő sajtótájékoztatón.

Az MTI kérdésére válaszolva az olasz szakember kiemelte, mindenképpen fejlődni kell a labda járatásában és a széleken vezetett támadásokban, hiszen a középpályáról felívelt labdák nem működőképesek.

A kapitány elmondta, korábbi csapatainál az ötvédős rendszert favorizálta, azonban ennek a begyakorlásához sokkal több időre van szükség, mint az a néhány nap, amelyet eddig a válogatottal dolgozhatott. Ugyanakkor hangsúlyozta: a keretben szereplők többsége négyvédős rendszerben futballozik a klubjában, ráadásul azok a hibák, amelyeket elkövettek, nem a taktikai rendszerhez kapcsolódnak.

Marco Rossi kiemelte, nem szabad ezt a mérkőzést "teljes egészében a kukába dobni", ugyanis számos pozitívumot látott a pályán, melyeket meg kell tartani a görögök elleni keddi összecsapásra.

"A csapat küzdött, hajtott, mindenki odatette magát, de van úgy az életben, hogy az ember elveszít egy-egy harcot. Ilyenkor alázatos és kemény munkával kell továbbmenni" - mondta a szakember, s hozzátette: a statisztika is kifejezetten kecsegtető dolgokat mutatott, persze ezzel a futballban nem mindig lehet meccset nyerni.

A magyarok kedden a görögök ellen folytatják szereplésüket a sorozatban, a Groupama Arénában 20.45 órakor kezdődő összecsapást zárt kapuk mögött rendezik az Európai Labdarúgó Szövetség büntetése nyomán, amelyet még a románok elleni 2015-ös Európa-bajnoki selejtezőn történtek miatt szabott ki.

A válogatottak a sorozat minden osztályában négy csoportban játszanak oda-visszavágós alapon. Az eredmények alapján a B, a C és a D osztály csoportgyőztesei feljutnak, az A, a B és a C osztály csoportutolsói pedig kiesnek. Az A osztály négy csoportgyőztese jövő júniusban négyes döntőn vesz részt.

A Nemzetek Ligájában négy Európa-bajnoki helyet is meg lehet szerezni. Alapesetben minden osztályban a csoportgyőztesek 2020 márciusában megmérkőznek az indulási jogért, valójában viszont azok a csapatok szerepelnek majd a rájátszásokban, amelyek az adott osztályban a legelőkelőbb helyen zártak, de a 2019 őszén záruló hagyományos Eb-selejtezők során lemaradtak a részvételt garantáló első és második helyekről.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!