Genfi tenisztorna - Fucsovics bejutott a döntőbe

Sport, 2018.05.25

Fucsovics Márton bejutott a fináléba az 501 ezer euró (159 millió forint) összdíjazású genfi férfi salakpályás tenisztornán, miután a pénteki elődöntőben szetthátrányból fordítva legyőzte a hatodik helyen kiemelt amerikai Steve Johnsont.

A hazai szövetség Facebook-oldala alapján a 26 esztendős játékos 34 év óta az első magyar, aki döntőt játszhat ATP-versenyen: 1984-ben Taróczy Balázs végül elvesztette az indianapolisi finálét.

Fucsovics egy nappal korábban két szettben legyőzte a kétszeres címvédő, harmadik helyen kiemelt, háromszoros Grand Slam-győztes svájci Stan Wawrinkát, így jutott be pályafutása első ATP-elődöntőjébe, ahol a világranglista-47. Johnson volt az ellenfele.

Az ATP rangsorában 60. Fucsovics nem kezdte jól a találkozót, 28 éves riválisa - akivel most találkozott először - kétszer is elvette az adogatójátékát, s 35 perc alatt szettelőnybe került. A nyíregyházi teniszező a folytatásban sem találta a ritmust, Johnson a második játszma elején is brékelt, s bár a harmadik játékban Fucsovicsnak három bréklabdája is volt, egyiket sem tudta kihasználni, így 3:0 után már úgy tűnt, nincs számára visszaút.

Ekkor azonban hirtelen magára talált, és sorozatban öt játékot nyerve fordított. Az amerikai ugyan 3:5 után még szépített, de újabb 52 perc elteltével Fucsovics kiegyenlítette a szettállást. Aztán a döntő játszmában is ő irányított, 4:0-ra elhúzott, s 5:1-nél a harmadik meccslabdáját kihasználva megnyerte a mérkőzést.

Az összecsapás 1 óra 58 percig tartott.

A szombaton 15.30 órakor kezdődő döntőben a német Peter Gojowczyk (49.) lesz Fucsovics Márton ellenfele. A két játékos - az ATP honlapja alapján - korábban még nem találkozott egymással.

A genfi finálé győztese 250, vesztese 150 világranglista-pontot gyűjt, továbbá 89 ezer, illetve 47 ezer eurót nyer.

Eredmények, elődöntő (az ATP honlapja alapján):
Fucsovics Márton-Johnson (amerikai, 6.) 2:6, 6:4, 6:1
Gojowczyk (német)-Fognini (olasz, 2.) 6:4, 6:4
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!