Görög-magyar - Rossi nem tervez sok változást

Sport, 2018.10.11

Marco Rossi szövetségi kapitány jó meccset vár Görögországban, s abban reménykedik, hogy pénteken legalább olyan jó mentalitással futballozik majd a magyar labdarúgó-válogatott, mint a hazai 2-1-es siker alkalmával.

"A játékosok most már jobban tudják és értik, mit várok tőlük. Szerencsére mindenben hallgatnak ránk" - fogalmazta meg az athéni utazás előtt, a Liszt Ferenc-repülőtéren tartott csütörtöki sajtótájékoztatón az olasz szakvezető, hogy második összetartása során miben lépett előre a nemzeti együttes. Kifejtette, Willi Orban csapatba építése zökkenőmentes, illetve túl sok változtatást nem tervez a szeptemberi győztes meccshez képest.

Az 54 éves tréner nem kívánt a múlttal foglalkozni, hogy Magyarország idegenben még sosem győzte le Görögországot, mert mint mondta, ő még sosem játszott ott, így nem is nyerhetett és nem is veszíthetett. Arra a kérdésre, hogy elképzelhetőnek tartja-e a soron következő két meccsen a hat pont megszerzését, úgy válaszolt, a futballban minden lehetséges.

"Más mérkőzés lesz, mint a hazai, de jó felkészülés van mögöttünk" - jelentette ki Gyurcsó Ádám, aki arról is beszélt, örül, hogy újra a válogatottnál lehet, mert az elmúlt egy évben voltak nehéz pillanatai, amíg nem kapott meghívót. Hozzátette, most önbizalommal telve érkezett.

A Hajduk Split 27 éves szélsője Rossiról úgy nyilatkozott, hogy nagyon taktikus edzőként ismerte meg, illetve megjegyezte, szakmailag és emberileg is csak jókat hallott róla.

A Nemzetek Ligájában két forduló után hárompontos magyar válogatott pénteken Görögország, hétfőn Észtország vendége lesz a sorozatban. Az athéni és a tallinni mérkőzés is magyar idő szerint 20.45-kor kezdődik.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!