Gyulai Memorial - Férfi kalapácsvetésben a világ legjobbjai indulnak

Sport, 2018.05.30

A lehető legerősebb mezőny gyűlik össze férfi kalapácsvetésben a 8. Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíjon, melyen a tavalyi világbajnokság dobogósai és az olimpiai címvédő is dobókörbe lép.

A szervezők szerdai tájékoztatása szerint a favorit egyértelműen a számot az elmúlt években uraló, háromszoros vb-győztes lengyel Pawel Fajdek lesz, aki még idén sem hibázott, győzött a nemzetközi szövetség kalapácsvető sorozatának oszakai nyitóviadalán és a hallei nemzetközi versenyen is.

A lengyel klasszis 2015 óta a Gyulai Memorialt is rendre megnyerte, és júliusban is nagy meglepetés lenne, ha nem ő állna a dobogó tetején.

A májusi szezonnyitány alapján ebben elsősorban a 20 éves, junior világ- és Európa-bajnok Halász Bence akadályozhatja meg. A szombathelyiek tehetsége Oszakában és Halléban is második lett a lengyel mögött, ráadásul eredményei folyamatosan javulnak idén: a hazai csapatbajnoki elődöntőben 76,47 méterig jutott, majd Japánban 77,24-et ért el, Halléban pedig 78,66-tal végzett. Ezzel pedig 19 centire megközelítette tavaly elért egyéni csúcsát.

Halásznak ugyanakkor már a dobogóért is alaposan meg kell majd küzdenie, hiszen indul a tavalyi londoni vb-n második orosz Valerij Pronkin és a harmadik lengyel Wojciech Nowicki, valamint a riói játékok bajnoka, a tadzsik Dilsod Nazarov.

A legjobbak küzdelmébe szintén beleszólhat a britek vb-hatodikja, Nick Miller, aki az idei évre hatalmasat javult, áprilisban 80,26-ra javította addigi, 78 méter alatti egyéni rekordját.

A magyar élmezőnyből a tervek szerint Halász mellett többek között Hudi Ákos és Pásztor Bence is dobókörbe lép Székesfehérváron.

A július 1-2-i Gyulai Memorial az egyetlen olyan verseny az idei naptárban, mely az IAAF férfi és női kalapácsvető sorozatának is állomása.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!