Hagi szerint tudatos szakmai munka és türelem kell a sikerhez

Sport, 2017.06.10

Gheorghe Hagi, a románok legendás labdarúgója szerint a sikerhez tudatos szakmai munkára és türelemre van szükség.

Az 52 éves szakember - aki Budapesten egy utánpótlástornának volt a díszvendége - az M1 aktuális csatornának elmondta, figyelemmel kíséri a magyar labdarúgást, melynek fejlődéséért véleménye szerint rengetegen dolgoznak. A "Kárpátok Maradonája" úgy véli, a magyar futball látványosabban fejlődik, mint a román.

"A teljesítményhez idő kell és tudatos építkezés. Jól meg kell szervezni a munkát, és tudatos szakmai tervekre van szükség. Csak így lehet a csúcsra érni. Én is látom, hogy jelenleg nem könnyű, de türelmesnek kell lennünk" - válaszolta a 125-szörös román válogatott Hagi arra a kérdésre, hogy mikor lehet kimagasló eredményekre számítani.

"A győzelem és a vereség csak egy napig tart. Ha győzöl, egy napig örülsz, és a szenvedés sem tart tovább, ha éppen elveszítesz egy mérkőzést. Ennél viszont sokkal fontosabb a kitartás és a motiváció. Elemezni kell a helyzetet, bízni a teljesítményben. Ez lehet a siker kulcsa" - tette hozzá.

Hagi ebben az idényben csapatával, a Viitorul Constantával megnyerte román bajnokságot.

Hagi a hétvégén a Danone Focikupa a Gyermekekért elnevezésű tornán volt vendég Détári Lajossal, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi játékosával együtt. A Danone és az Magyar Labdarúgó Szövetség által megrendezett kupa budapesti döntőjén 12 régió legjobb U12-es csapatai léptek pályára. Az ETO Futball végzett az élen, amely így elutazhat New Jersey-be szeptemberben a világ legnagyobb, gyermekeknek rendezett focikupája nemzetközi döntőjére, ahol 31 másik ország csapatával küzdhet meg a világelsőségért. A legsportszerűbb csapatnak járó kupát a kaposvári Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia nyerte.

A kupa fő célkitűzése, hogy egészséges életmódra nevelje a gyerekeket, de a szervezők - amint azt közleményükben jelezték - fontosnak tartják, hogy a szociális helyzetük miatt hátrányt szenvedő gyermekeknek is lehetőséget teremtsenek a sportolásra, ezért a kupában részt vevő futballklubok akadémistái sportszereket és sportruházatot gyűjtöttek állami gondoskodásban élő társaik részére.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!