TV műsor

Három magyar csapat a miskolci egyetemi kosárlabda Eb-n

Sport, 2017.07.14

A férfiak mezőnyében a Debrecen és a Miskolc, a nőknél pedig a TFSE csapata képviseli a magyar színeket az egyetemi kosárlabda Európa-bajnokságon, amely hétfőtől vasárnapig tart a borsodi megyeszékhelyen.

"A tavalyi évből következtetve nem lesz könnyű dolgunk, mivel erős bajnokságokból érkeznek ellenfeleink. Elsősorban saját magunknak szeretnénk megfelelni és méltón képviselni a Debreceni Egyetemet, illetve Debrecen városát. Próbálunk a legjobb tudásunk szerint felkészülni, szeretnénk gyors és hatékony kosárlabdát játszani" - mondta a pénteki sajtótájékoztatón Kovács Imre, a debreceniek férfi csapatának edzője.

Drahos Gábor, a miskolciak szakvezetője úgy fogalmazott, az országos egyetemi bajnokság bronzérmeseként és házigazdaként az a céljuk, hogy megmutassák Európa elitjének és szurkolóiknak a rájuk jellemző küzdeni tudást és koncentrációt.

"Az erőviszonyokról szinte alig tudunk konkrétumot. Annyi biztos, hogy kiváló nemzetközi tapasztalatszerzési lehetőséget kínál ez a megmérettetés a miskolci kosárlabdázásnak" - tette hozzá.

Boros Zoltán, a TFSE női csapatának edzője emlékeztetett rá, hogy két évvel ezelőtt a szlovéniai Koperben és tavaly Zágrábban is kilencedik helyen végeztek az Európai Egyetemi Játékokon.

"A minimális elvárás hazai környezetben, hogy a nyolc közé kerüljünk. Úgy gondolom, hogy az elmúlt két évben győztes horvátokon kívül a francia, orosz, szerb csapatok is erős kerettel érkeznek, de itt lesz a tavaly döntős román egyetem is" - nyilatkozott Boros.

A szervezők közlése szerint a kontinenstornára 16 országból 28 csapat érkezik, amelyek három helyszínen - az Egyetemi Körcsarnokban, a Jégcsarnokban és a Generali Arénában - összesen 78 mérkőzést játszanak majd.

A felnőtt világversenyen intézményi csapatok, többségében hazájuk országos bajnokai, 16 férfi és 12 női egyetemi csapat vesz részt. Az elmúlt évek egyik legkiemelkedőbb miskolci sporteseményén várhatóan 450-500 fő vesz részt.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!