Húsz Audit használhatnak egy évig a magyar úszó-válogatott tagjai

Sport, 2018.05.09

Az Audi egy éven keresztül húsz gépjárművel segíti a magyar úszó-válogatott felkészülését.

A szerdai ünnepélyes átadáson a sportolók közül részt vett többek között az olimpiai bronzérmes Kapás Boglárka, az ugyancsak olimpiai harmadik Kenderesi Tamás, valamint a tavalyi hazai rendezésű világbajnokságon a 4x100 méteres gyorsváltó tagjaként bronzot nyert Kozma Dominik is.

Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke beszédében hangsúlyozta, ez a megállapodás erőt mutat, amellyel Magyarország sikerét fogják segíteni. Hozzátette, a szervezetet soha nem támogatták még ilyen mennyiségű gépjárművel, amelynek - ahogyan fogalmazott: a korábbi időkkel ellentétben - mindegyike a versenyzők kényelmét hivatott szolgálni.

Wladár megjegyezte, 1980-as moszkvai olimpiai győzelmét követően egy 1500-as 2103-as Zsigulit utalt ki neki az Országos Testnevelési Tanács, amely akkor hatalmas örömöt okozott számára.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!