Illyés Tibor sorozatban harmadszor Ezüstgerely-díjas

Sport, 2020.07.16

A Magyar Olimpiai és Sportmúzeumban csütörtökön kihirdették az Ezüstgerely 2020 - Sport a kortárs magyar művészetben pályázat díjazottjait, és megnyitották azt a kiállítást, amelyen megtekinthetők a legjobb alkotások.

"A Sportmúzeum idei első kiállítását nyitom meg most. Az elmúlt időszakban karanténba kerültek a műtárgyak is, ugyanis eredetileg áprilisban szerettük volna megnyitni a tárlatot" - mondta Szabó Lajos igazgató a kétévente kiírt pályázat kiállításáról, amely augusztus 16-áig hétfő kivételével 10 és 17 óra között látogatható.

"A hétköznapokban nem is gondoljuk át, mennyire összetartozó terület a sport és a művészet. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy vannak, akik a mozgást is terápiára használják, és terápiás módszer, sok mindenre gyógyír például a festészet is" - mondta Vékássy Bálint, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára, hozzátéve, ez a kiállítás azoknak az ünnepe, akik a sporttevékenységeket művészi alkotásokba, grafikákba, festményekbe, szobrokba öntik.

Bodnár András, a MOB Mező Ferenc Sportbizottság elnöke emlékeztetett arra, hogy a kétévente meghirdetett Ezüstgerely-pályázat 1962-ben egyéni művészeti alapítványként indult, és az állam mindig támogatta.

Ezt követően Sárfalvi Péter, sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, valamint Szabó Lajos kihirdette a különböző kategóriák - sportfotó, képzőművészet, alkalmazott művészet, sportirodalom, film-videó - díjazottjait. Sportfotó kategóriában 54 pályázó 248 művet küldött be, közülük harmadszor is Ezüstgerely-díjas lett Illyés Tibor, az MTI fotóriportere öt sorozatával és egy fotójával.

"2016 és 2018 után ez a harmadik Ezüstgerely-díjam. Hozzám legközelebb a vívóképek állnak, már csak azért is, mert a fiam, Ádám is vív. A most díjazott sorozatokból kettő is a vívásról szól" - ismertette Illyés Tibor.

Elmondta, egyik sorozata a tavalyi budapesti vívó-világbajnokságon készült, és ezek nem szimpla akcióképek, látványban kicsit másképp mutatják meg a vívás szépségét. "A másik, Egy kis csapat nagy napja című sorozat az utánpótlás-vívásról szól, ezt azért szeretem különösen, mert a fiam is a képen látható gyerekek között vív. Jó ismerőseim a szereplők, így fényképezni is könnyebb volt őket" - fogalmazott Illyés Tibor.


A Sport a kortárs magyar művészetben pályázat Ezüstgerely-díjazottjai:

-----------------------------------------------------------------------
Sportfotó: Illyés Tibor
Képzőművészet: Ambrus Éva
Alkalmazott művészet: Dluhopolszky László
Sportirodalom: Dénes Tamás
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!