Jégkorong Erste Liga - Vésztervként nevezett a DVTK

Sport, 2020.08.03

Noha tervei szerint a következő idényben is a szlovák élvonalban szerepel a DVTK Jegesmedvék jégkorongcsapata, vésztervként nevezett az Erste Ligára is.

"Technikailag eldőlt, hogy a szlovák ligában fogunk szerepelni, de a négyoldalú szerződés aláírására még nem került sor a két szövetség, a liga és a klub között" - mondta az M1 aktuális csatornának Egri István, a miskolci hokiklub elnöke, aki hozzátette biztonság kedvéért neveztek az Erste Ligára is.

A sportvezető szerint a csapat magyar magja majdnem teljes, a légiósokról pedig a hónap végén döntenek, amikor megérkezik a kanadai vezetőedző, Dave Alisson. A célkitűzés elmondása szerint nem változott az előző két évhez képest, azaz a rájátszásba jutás.

Sipos Levente, a magyar szövetség főtitkára arról beszélt szintén az M1 aktuális csatornának, hogy "reális akadálya jelenleg nincs" a DVTK szlovákiai szereplésének, de ha bármilyen vis maior körülmény megakadályozza, akkor az elnökség közreműködésével megoldást kell találni, hogy a csapat versenyezhessen.

Az MJSZ tisztségviselője elárulta, az Erste Liga szeptember 11-én indul, korábban mint a környező országok bajnokságai, mivel ha a vírushelyzet kedvezőtlenül alakul, akkor is legyenek már lejátszott meccsek. Hozzátette, Románia jelenleg sárga besorolású ország, így az erdélyi csapatok, vagy a légiósok beutazása problémát jelenthet, de arra készülnek, hogy ez nem lesz így az egész szezon során, viszont az elején emiatt előfordulhat, hogy a magyar csapatok és az erdélyi együttesek is egymással játszanak majd.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!