Június 13-án folytatódik a szlovák labdarúgó-bajnokság

Sport, 2020.05.22

Június 13-án zárt kapuk mögött folytatódik a szlovák labdarúgó-bajnokság, amely a koronavírus-járvány miatt március óta szünetel.

A szlovák szövetség honlapjának pénteki beszámolója szerint a klubok a folytatás mellett döntöttek, így június 13-án folytatódik a Fortuna Liga rájátszása, ám tíz forduló helyett csak ötöt rendeznek. Az országos kupasorozat az elődöntőkkel folytatódik, viszont a másodosztályban befejezettnek nyilvánították a szezont.

Szlovákiában a futballisták előbb egyénileg, majd kisebb csoportokban edzettek, szerdától pedig ismét teljes létszámban, együtt készülnek, az öltözőket azonban nem használhatják.

A Ligás Klubok Uniójának elnöke, Ivan Kozák elmondta, a játékosok nem foghatnak kezet, a gólöröm során pedig nem ölelhetik meg egymást. A folytatást megelőzően minden játékos még egyszer átesik a koronavírus-teszten.

Az élvonalban az újrakezdést a címvédő Slovan Bratislava várja az első helyről, mögötte a Zilina áll tízpontos hátrányban. Az FC DAC a harmadik, nyolc ponttal megelőzve a negyedik Spartak Trnavát.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!