Kajak-kenu Eb - Nyolc magyar egyenes ági továbbjutó, egy kieső

Sport, 2018.06.08

A pénteki program első felében érdekelt 17 magyar egység közül eddig 12 szállt vízre, s nyolc egyből bejutott a döntőbe a belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokságon. A nyitónapon az 500 és 1000 méteres előcsatározások zajlanak, három magyar hajó később, a középfutamból biztosíthatja helyét a hétvégi finálékban, a Hufnágel Tibor, Ilyés Róbert kajakos duó viszont kiesett.

Egy kilométeren a kajakos Takács Tamara - Kopasz Bálinthoz hasonlóan - fölényes győzelemmel tette le a névjegyét, s már készülhet a szombati döntőre, míg a kenus Kiss Tamás kikapott a tavalyi Eb-n ezüstérmes cseh Martin Fuksától, így rá délután vár még egy középfutam.

Párosban a 19 éves Pupp Noémi és a tavalyi szülési szabadsága után most visszatérő, olimpiai bajnok Csipes Tamara kajakos duója második lett a románok kettőse mögött, így biztosította a helyét a legjobb kilenc között, a férfi párosok azonban csalódást keltően kezdtek. A Korisánszky Dávid, Mike Róbert kenupáros negyedikként ért célba a német, román, lengyel trió mögött, de később, a középfutamból még lesz esélye bejutni a döntőbe, a Hufnágel Tibor, Ilyés Róbert kajak kettes azonban nagyon elrontotta az előfutamát és kiesett. A magyarok csak a nyolcadik helyen értek célba, s mivel az időeredményük is gyenge volt, nem kerültek a középfutamos mezőnybe.

"Azt hitték, hogy mindenki továbbmegy, de így kiestek" - mondta az MTI-nek Hüttner Csaba szövetségi kapitány.

Kopasz 500 méter egyesben is nyert az előfutamában, így már ezen a távon is döntős, s győzelemmel tért vissza a nemzetközi porondra a nők hasonló számában érdekelt, ötszörös olimpiai bajnok kajakos, Kozák Danuta is, aki gyermeke tavalyi születése miatt most versenyez először a 2016-os riói játékok óta nemzetközi szinten. A kenusoknál Lakatos Zsanett második helyének köszönhetően megspórolta a középfutamot, Kiss Balázs viszont harmadikként ért célba első pályáján, így ő délután is vízre száll.

Ami az 500 méteres kajaknégyeseket illeti, a Kárász Anna, Kozák, Medveczky Erika, Bodonyi Dóra összeállítású női kvartett első közös versenyében magabiztosan teljesített és nyert, a Tótka Sándor, Molnár Péter, Dudás Miklós és Kuli István alkotta férficsapat pedig harmadik lett a spanyolok és a németek mögött. Mindkét eredmény egyenes ági döntőbe jutásért ért, a nőknek szombaton, a férfiaknak vasárnap rendezik a finálét.

A férfi négyes tagjaitól az edzői-egészségügyi stáb egyből vért vett a célba érkezés után, folyamatosan monitorozzák a teljesítményüket.

"A rajtnál belehúztam a rajtgépbe, ezért kicsit szétesett a mozgásunk - mondta a vizsgálat közben az MTI-nek a vezérevezős, Tótka. - Utána aztán a spanyolokkal és németekkel harcoltunk nagyot, ahogy az várható is volt. Utóbbiak szinte végig mögöttünk haladtak, csak a végén előztek meg. Persze bármi megtörténhet, de szerintem a döntőben is ez a három hajó lesz harcban a dobogós helyekért."

Hozzátette még, hogy idén eddig nem versenyzett szembeszélben, de "most ehhez is hozzá kell szokni".

Később még öt magyar egység lesz érdekelt az előfutamos programban.

Ötszáz méteren a kenunégyes - Viola Viktor, Bodonyi András, Kiss Balázs és Némedi Konrád - előfutam nélkül döntős, mert ebben a számban mindössze hét hajó nevezett. Ugyanez érvényes a Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső kenu kettesre 200 méteren, itt éppen egy döntőnyi, kilenc egység indul az Eb-n.

(FOTÓ)

később:
500 és 1000 méteres középfutamok 15.00

szombat:
500 és 1000 méteres döntők 10.00
200 méteres előfutamok 14.05
para döntők 15.05
200 méteres középfutamok 16.45

vasárnap:
para döntők 8.35
500 méteres döntők 10.35
200 méteres döntők 13.05
5000 méteres döntők 15.20
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!