Kajak-kenu vk - Hazai sikerek a váltókban, hét arannyal zártak a magyarok

Sport, 2017.05.28

Mindkét váltóversenyt a hazai duó nyerte vasárnap délután, így a magyarok 13 éremmel, hét arannyal, három ezüsttel és három bronzzal zárták a Szegeden rendezett kajak-kenu világkupa-versenyt.

Az új típusú stafétában egy-egy férfi és női kajakos, illetve kenus alkotott egy-egy csapatot, s a versenyzők 6x500 métert teljesítettek váltva egymást. A női versenyző rajtolt, a 3000 méteres táv utolsó szakaszát pedig a férfi teljesítette.

Magyar részről a Takács Tamara, Kopasz Bálint, illetve a Lucz Dóra, Németh Viktor Máté kajakos és a Lakatos Zsanett, Kiss Tamás kenus duó versenyzett, mindhárom kettős magabiztosan jutott a négyes döntőbe, ahol Takácsék és Lakatosék fölényes győzelmet arattak, míg Luczék a harmadik helyen zártak.

A magyarok 13 dobogós helyükkel az éremtáblázat élén végeztek. A paraversenyek során is szereztek egy érmet: Suba Róbert - még pénteken - ezüstérmes lett a KL1-es kategóriában.
A szegedi regattán, amely az idei gyorsasági vk-sorozat második állomása volt, 66 ország versenyzői küzdöttek.

Eredmények:

3000 m-es váltók:

kajak:
1. Takács Tamara, Kopasz Bálint 11:30.948 p
2. Emma Aastrand Jörgensen, René Holten Poulsen (dán) 11:42.894
3. Lucz Dóra, Németh Viktor Máté 11:46.248

kenu:
1. Lakatos Zsanett, Kiss Tamás 13:19.735
2. Katie Vincent, Roland Varga (kanadai) 13:33.812
3. Dmitro Iancsuk, Ludmila Luzan (ukrán) 13:40.374
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!