Kajak-kenu vk - Huszonkét magyar Portugáliában - ELŐZETES

Sport, 2017.05.17

Péntektől vasárnapig 22 magyar versenyző száll vízre a portugáliai Montemor-o-Velhóban, az idei kajak-kenu világkupa-sorozat első állomásán. Többek között rajthoz áll a kétszeres olimpiai bajnok Fazekas-Zur Krisztina, valamint a Londonban ötkarikás ezüstérmes férfi kajaknégyes, Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás és Pauman Dániel is.

A 2012-es ezüstnégyes ezúttal 500 méteren teszi próbára magát, abban a számban, amely nagy valószínűséggel a 2020-as tokiói játékok programján is szerepel majd.

"Ötszáz méteren még nem is szerepeltünk együtt nemzetközi mezőnyben, vagyis ebből a szempontból debütál az egységünk. Bár a válogatási elvek megváltoztak itthon, vagyis már a férfiaknál sincs négyes válogató, azért Portugáliában kaphatunk egy képet arról, hogy mit tudunk nyújtani együtt ezen a távon" - idézte Tóth Dávidot a magyar szövetség szerdai hírlevele.

Tóth Kulifai Tamással 1000 méter párosban is rajthoz áll.

"Bízom benne, hogy sikerül majd jó pályát mennünk Tomával, de természetesen nem ez a világkupa fontos, sokkal inkább a jövő heti, szegedi verseny, amelyen ötszáz párosban és ötszáz négyesben is rajthoz állok majd. Mi 2011-ben a szegedi világbajnokságon már megtapasztaltuk, hogy milyen érzés hazai közönség előtt nyerni, bízom benne, hogy most is átélhetjük ezt az élményt" - tette hozzá Tóth Dávid.

A montemori vk-ra utazó magyar csapat:

férfi kajak:
K-1 500 m: Bárdfalvi Márk; Béke Kornél
K-1 1000 m: Pauman Dániel; Varga Buda
K-2 500 m: Vidákovich Antal, Györgyjakab Máté; Kammerer Zoltán, Bárdfalvi
K-2 1000 m: Tóth Dávid, Kulifai Tamás; Petró Erik, Mayer Keán
K-4 500 m: Kammerer, Tóth, Kulifai, Pauman; Béke, Vidákovich, Györgyjakab, Varga

női kajak:
K-1 200 m: Fazekas-Zur Krisztina
K-1 500 m: Fazekas-Zur, Bodonyi Dóra
K-1 1000 m: Bodonyi
K-1 5000 m: Bodonyi
K-2 200 m: Katrinecz Rita, Malcsiner Eszter; Lucz Noémi, Szénási Zsófia
K-2 500 m: Katrinecz, Malcsiner; Lucz N., Szénási
K-4 500 m: Lucz N., Malcsiner, Katrinecz, Szénási

férfi kenu:
C-1 1000 m: Kiss Balázs
C-2 500 m: Sarudi Pál, Fekete Ádám
C-2 1000 m: Sarudi, Fekete

női kenu:
C-1 200 m: Devecseriné Takács Kincső, Balla Virág
C-1 500 m: Devecseriné Takács, Balla
C-2 500 m: Devecseriné Takács, Balla
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!