Kamion Eb - Kiss Norbert szerint harcban lesznek az első helyért

Sport, 2020.05.27

A kétszeres összetett győztes Kiss Norbert szerint új csapatával, a Révész Truck Racing Teammel is versenyben lesz majd az első helyért a kamion Európa-bajnokságon.

A 35 éves magyar pilóta szerdán az M1 aktuális csatornának arról beszélt, hogy a kamion már készen áll az idényre, egy új, "versenyképes csomaggal" indulnak harcba, ráadásul gyári MAN versenymotorral, amivel a legjobbakkal is felveszik majd a versenyt, és a végelszámolásnál ott lehetnek az élmezőnyben.

Kiss Norbert megjegyezte, korábban úgy tűnt, kicsit kapkodós lesz a felkészülés, azonban a koronavírus-járvány közbeszólt és több versenyt is elhalasztottak. A jelenlegi tervek szerint augusztusban indul a szezon.

A versenyző - aki szimulátorozással tartotta karban a "kéz-szem-láb koordinációját" - hozzátette: az előttük álló csonka szezonban számos ismeretlen tényezővel kell számolniuk a csapatoknak, így véleménye szerint nem is az anyagi háttér lesz majd elsősorban a döntő, hanem hogy milyen a csapatmunka.

A jelenlegi tervek szerint a futamok augusztus végén Csehországban indulnak és november közepén az olaszországi Misanóban lesz az utolsó állomás. A mezőny október 17-18-án a Hungaroringen versenyez.


A kamion Európa-bajnokság tervezett versenynaptára:
Augusztus 29-30.: Most, Csehország
Szeptember 12-13.: Zolder, Belgium
Szeptember 26-27.: Jarama, Spanyolország
Október 3-4.: Le Mans, Franciaország
Október 17-18.: Hungaroring, Magyarország
November 14-15.: Misano, Olaszország
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!